
Képünk illusztráció
Fotó: Kocsis B. János
Hamarosan lehetőség nyílik a gyereksürgősségi osztály létrehozására a sepsiszentgyörgyi kórházban. Az intézmény orvosai sajtótájékoztatón számoltak be a nemrég felújított gyerekgyógyászati osztály tevékenységéről.
2019. november 12., 21:002019. november 12., 21:00
Elhangzott, a 45 ágyas, nemrég felújított gyerekgyógyászaton ezerhatszáz beutalás volt egy év alatt. András-Nagy Róbert kórházigazgató elmondta, kis lépésekkel, de haladnak a különálló gyereksürgősségi osztály megvalósításával is.
Bocz Aletta gyerekorvos már most elsősorban a sürgősségi esteket látja el, a jövő év elején még egy szakorvost alkalmaznak. Bodó Erika osztályvezető főorvos elmondta, öt szakorvos teljesít szolgálatot a gyerekosztályon, ők látják el az ügyeleti vonalat, a sürgősségeket, és az ambulancián is rendelnek. Felhívta a figyelmet, hogy a járóbeteg-rendelőbe még aznapra is lehet időpontot kérni. Arra is kitért, hogy évi két alkalommal a háziorvos által kiállított küldőpapír nélkül is lehet jelentkezni az ambulancián. A kórházban ugyanakkor lehetőség van az egynapos bennfekvésekre, tehát reggel behozzák a gyereket és este már mehet haza, közben pedig elvégzik a szükséges kivizsgálásokat. Hozzátette, a hozzájuk forduló esetek nagy többségét megoldják, csak azokat a gyerekeket küldik tovább, akik intenzív terápiás kezelésre, lélegeztetésre, vagy onkológiai ellátásra szorulnak.
Az egész országban csak néhány gyermekdiabetológus dolgozik, ami azért jelent gondot, mert csak diabetológus írhatja fel receptre az inzulint – mutatott rá Fodor Fruzsina pediáter.
Két évvel ezelőtt országosan megszüntették a gyermekdiabetológus-továbbképzés lehetőségét, ez azért jelent nehézséget, mert a gyermekorvos felállíthatja a diagnózist, beállíthatja a kezelést, és követheti a beteg állapotát, viszont az inzulint nem írhatja fel, ezért kénytelenek csak ezért egy felnőttekkel foglalkozó diabetológushoz fordulni, ezzel is megbonyolítva a szülők feladatát.
Bizalommal forduljanak hozzájuk – kérik a szülőket a gyermekorvosok. Ha a gyerek lázas, de általános állapota jó, nem kell a sürgősségre rohanni, viszont akkor igen, ha lázas és levert, ha többször hányt, illetve hasmenése van. A láz gyakran a húgyúti fertőzések jele, érdemes kivizsgálni, mert a kezeletlen fertőzések felnőttkorban veseproblémákat okoznak. Antibiotikumot csak indokolt esetben javasolnak. Gál Ramóna pediáter szakorvos rámutatott, nagyon kockázatos, ha a gyerek otthon kap injekciót, azt sem javasolják, hogy branült helyezzenek be, ha a gyerek nincs kórházban. Ha a gyermeknek olyan az állapota, hogy injekcióra van szüksége, akkor indokolt a kórházi beutalás – szögezte le az orvos.
A Kovászna megyei kiskorúak általános egészségi állapotának a felmérését is tervezik. A kórház vezetősége és a pediáter szakorvosok jelenleg egyeztetnek, milyen módon mérhetik fel az oktatási rendszerben levő kiskorúak állapotát. Háromszéken a kiscsoporttól a tizenkettedik osztályig mintegy 32 ezer gyereket tartanak nyilván, a tervek szerint jövő szeptembertől őket vizsgálnák meg, hogy minden patológiát kiszűrjenek, a lúdtalpat, de tartáshibákat, szem-, és hallásvizsgálatot is végeznek majd.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!