Hirdetés
Hirdetés

Bemutatják a Legendárium karneválján a minigőzöst

Először lesz megtekinthető a minigőzös •  Fotó: Barabás Ákos

Először lesz megtekinthető a minigőzös

Fotó: Barabás Ákos

Mintegy gyereknapi ráadásként szombaton tartják a Legendárium Karnevált Székelyudvarhelyen. A gyerekszínjátszók előadása mellett hadi bemutatón, koncerten, jelmezes felvonuláson vehetnek részt az érdeklődők, ugyanakkor megtekinthetik a készülő Mini-Erdély parkba tervezett gőzöst is.

Dósa Ildikó

2018. május 30., 13:382018. május 30., 13:38

Színes monda- és legendafelhozatallal várja a látogatókat a tízéves Székelyföldi Legendárium szombaton a Székely Támadt-várba, a második Legendárium Karneválra, amelyre Székelyföldről és a határon túlról mintegy 450 gyerek érkezik. A tíz órakor kezdődő színjátszó-találkozón főként Udvarhely-, Csík-, Maros- és Háromszék, illetve Erdővidék általános iskolás diákjai lépnek fel, de a vajdasági Csantavérről és a kárpátaljai Gátról is érkeznek diákcsoportok – a legügyesebb csapatok jutalma egy budapesti kirándulás lesz. Az előadások között a vár színpadán az Arany Griff Rend hadi bemutatóját, valamint az Evilági együttes koncertjét kísérhetik figyelemmel a részvevők.

Több interaktív programmal is készülnek a kicsik szórakoztatására: lesz arcfestés, heraldika és címerrajzolás, illetve meg lehet csodálni az Arany Griff Rend középkori harci sátrát, ki lehet próbálni a különféle hadi- és büntetőeszközök rekonstrukcióit, és harcossá válhat bárki, aki kipróbálja a Hunyadiak fegyvereit, harci öltözetét – ígérik a szervezők.

A karnevál egyik fénypontja a délután hat órakor kezdődő jelmezes felvonulás lesz, amikor a meghívottak és a helyi érdeklődők zenés kísérettel járják be a város központját.

A várban kiállítják a székely minigőzöst is. Az 1920-as MÁV-mozdony prototípusa a Szejkére tervezett Mini-Erdély parkba kerül, remélhetőleg néhány hónap múlva – tudtuk meg Fazakas Szabolcstól, a Legendárium-csapat vezetőjétől. „Minden elő van készítve, a városháza kiépítette a Szejke vízhálózatát, már csak a műemlékvédelem engedélyére várunk ahhoz, hogy megtehessük az első kapavágást. Nagyon reméljük, hogy augusztus végére megnyithatjuk a Mini-Erdély parkot” – jegyezte meg bizakodva.

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
Hirdetés