
Fotó: Boda L. Gergely
A Román Rádiótársaság elnök-vezérigazgatója, Demeter András beidézte meghallgatásra a Marosvásárhelyi Rádiónál szerkesztőként dolgozó Biró Zsoltot, hogy megvizsgálják a Székely Nemzeti Tanácsban betöltött tisztségével való összeférhetetlenséget.
2011. július 06., 17:552011. július 06., 17:55
2011. szeptember 13., 12:392011. szeptember 13., 12:39
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, Biró Zsolt (fotón balra) szerdán rögtönzött sajtótájékoztatón foglalta össze „ügyének” részleteit, sérelmezve a közszolgálati médium vezetőségének bánásmódját, eljárását, és határozottan visszautasította az ellene felhozott vádakat, amelyeket politikai üldöztetésnek tart.
Háromszor idézték be
„2011. május 31-étől töltöm be a Marosszéki Székely Tanács elnöki tisztségét. Azóta háromszor hívtak a Marosvásárhelyi Rádió igazgatótanácsa elé, hogy meghallgassanak, és rám bizonyítsák, hogy szerkesztői munkám összeférhetetlen SZNT-s tevékenységemmel. Mindezt úgy, hogy előttük is hangsúlyoztam: az SZNT nyolc éve létező civil szervezet, jogilag nincs bejegyezve, aktívan nem politizál, nincs fizetett tisztségviselője, választásokon nem indít jelölteket, nem folytat pártpolitikát, tehát erkölcsileg és jogilag sincs összeférhetetlenség. Tevékenységemet csak a hanganyagokkal lehet mérni, én mindig törekedtem objektív lenni, sőt, amióta az MSZT elnöke vagyok, az SZNT-ről szóló anyagok készítéséről önszántamból lemondtam”– ismertette Biró Zsolt, aki azért, hogy hatékonyan végezhesse munkáját az SZNT-ben, augusztus elsejétől egy évig fizetetlen szabadságra tett le kérelmet, amit jóváhagytak.
„Elvártam volna a rádió aligazgatójától, Borbély Melindától is, hogy kövesse példámat. A fizetetlen szabadsági kérelmem ellenére tájékoztattak Bukarestből, hogy folytatják a kivizsgálást, és július 14-én várnak a fővárosba. Szerintem azt akarják elérni, hogy miután lejár a fizetetlen szabadságom, ne legyen ahova visszatérjek. Tiltakozást fogalmaztam meg az eljárás ellen, amelyben rámutattam az ellentmondásokra, Borbély Melinda szerepére és a politikai üldöztetésre is. Nem tudom jóhiszeműen kezelni az ügyet” – mondta Biró Zsolt.
Alkotmányjogi kérdéssé vált
Hozzátette, a rádió főmérnökéből, főkönyvelőjéből, igazgatójából és aligazgatójából álló igazgatótanácsa alkotmányellenes tevékenységgel vádolta, holott az SZNT demokratikus, jogi eszközökkel küzd az autonómiáért, az önrendelkezés pedig két jelenlegi (RMDSZ, MPP) és egy alakulóban levő (EMNP) politikai pártnak is a célkitűzései között szerepel. „Sérelmezem, hogy Borbély Melinda egyszer sem volt jelen, holott az igazgatótanács háromszor hívatott be. Ő a közvetlen főnököm, ő tudná érdemben értékelni a munkámat, és elvártam volna, hogy a képtelen vádakkal szemben megvédjen” – fogalmazott a rádiós.
Nem akar befolyásolni az igazgatónő
Megkeresésünkre a Marosvásárhelyi Rádió aligazgatója, a magyar szerkesztőség vezetője, a Román Rádiótársaság kisebbségi adásokért felelős főszerkesztője, Borbély Melinda azt nyilatkozta, hogy nem kívánt részt venni a meghallgatásokon, hogy ne befolyásolja az ügyet. Az aligazgató nem kívánta kommentálni bővebben az ügyet, csupán annyit mondott, hogy az irodájának az ajtója mindig nyitva áll, bármely munkatárs előtt.
Honnan indult és mikorra várják?
Az ügy elindítója egy bizonyos Emilia Feier, aki feljelentette Biró Zsoltot, hogy a rádió mikrofonja mögül alkotmányellenes autonómia-törekvéseinek ad hangot. A Marosvásárhelyi Rádiónál 11 éve dolgozó újságíró tevékenységét 3 héttel ezelőtt (tehát már SZNT-s tisztségviselőként) értékelték, és nagyon jó minősítést kapott. Demeter András elnök-vezérigazgató július 14-én, csütörtökön 11 órára idézte be a Román Rádiótársaság G-ral Berthelot utca 60-64. szám alatti székhelyén a 703-as szobába.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!