Hirdetés
Hirdetés

Befogadó közösség családoknak és özvegyeknek

A templomból a két szociális lakás udvarára vonultak a vendégek, helybéliek

A templomból a két szociális lakás udvarára vonultak a vendégek, helybéliek

Különleges módon ünnepelték a hagyományosan anyáknak szentelt vasárnapot Nyárádtőn a református gyülekezetben: felszentelték azt az elmúlt években épített két szociális lakást, amelyben többek között gyermeküket egyedül nevelő édesanyák is laknak.

Székelyhon

2017. május 09., 12:432017. május 09., 12:43

Az Erdélyi Egyházkerületben egyedülálló szociális lakásokat és annak lakóit főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldotta meg.

A 220 lelkes kis református közösségben kiemelkedő nap volt a vasárnapi, hiszen

Hirdetés

az elmúlt száz évben harmadszor látogatott püspök a gyülekezetbe,

elsőként 75 évvel ezelőtt, amikor felszentelték a Fő út mellett levő református templomot, másodszor, amikor azt teljesen felújították 2000-ben, és most újra örömünnepre érkezett a jelenlegi elöljáró: a húsz személynek otthont adó szociális lakások felszentelésére.

Igehirdetésében Kató Béla a csibéit szárnyai alá vevő, megvédő, oltalmazó kotlóhoz hasonlította az édesanyákat, akik Isten határtalan szeretetéből táplálkozva feltétel nélkül szeretik gyermekeiket.

Idézet
Gyülekezeteink olyan közösségek kell legyenek, ahol mindenki otthon érzi magát, s megérzi Isten feltétel nélküli szeretetét

– hangsúlyozta a főtiszteletű püspök.

Lőrincz István, a Marosi Református Egyházmegye esperese rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy ahogy a nyárádtői reformátusok helyet, otthont készítettek azoknak, akiknek erre szükségük volt, úgy Jézus is helyet készít mindannyiunknak a mennyországban.

A két, egyenként négy lakrészes szociális lakás felépítéséről Székely Ferenc református lelkész tartott vetített-képes beszámolót, amelyből kiderült, hogy elsőként 2009-ben a régi harangozói lakást teljesen átépítették, kibővítették és létrehoztak négy lakrészes épületet.

Nagy segítséget nyújtottak az építkezésben a hollandiai nieuwegeini gyülekezet DK+ nevű csoportja, amelynek fiataljai két hétig önkénteskedtek is a munkálatok során.

Az első ház gyorsan benépesült, s egyre többen érdeklődtek, hogy lesz-e újabb.

A második szociális lakás terve 2015 elejére készült el, s bár nem volt meg a felépítéséhez szükséges pénzösszeg, a presbiterek nekifogtak, s kiásták az alapot. Közben a lelkész több helyre pályázott a tervvel, végül anyagi támogatást kapott a leideni Stichting De Carolusgulden alapítványtól.

2017-ben újból a DK+ csoport fiataljai önkénteskedtek a második szociális ház manzárdjának kiépítésében, s ősszel már be is költözhettek a lakók. A legidősebb lakó 83 éves, a legfiatalabb kétéves, többségük református, de van római katolikus és ortodox is. A lelkész megköszönte a presbitériumnak, hogy végig mellette állt, s támogatta a terveit, majd emlékplakettet nyújtott át a DK+ csoport jelenlevő tagjainak, illetve oklevelet Nagy Attila tervezőnek, aki minden felkérésre gyorsan és hatékonyan segítette a gyülekezetet.

Az egybegyűlteket köszöntötte Kovács István, az egyházkerület diakóniai előadója is, aki példaértékűnek nevezte a szociális lakások megépítését, és hangsúlyozta: fontos, hogy az egyház a szeretetszolgálatra is erőt, időt és anyagiakat fordítson, hiszen másokon segítve tudja bizonyítani, hogy megtapasztalta Isten szeretetét és kegyelmét.

Az ünnepély a két szociális lakás felszentelésével és kis szeretetvendégséggel zárult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a medvekilövési kvótát megduplázó törvényt

Nicușor Dan államelnök csütörtökön megtámadta az alkotmánybíróságon azt a törvényt, amely szerint idén országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Az államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a medvekilövési kvótát megduplázó törvényt
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Nicușor Dan szerint korlátozná a civil szervezetek támogatását az adományozók nevének közzététele

Ismertette állaspontját a civil szervezetek finanszírozását szigorító törvénytervezetről Nicușor Dan államfő, csütörtökön.

Nicușor Dan szerint korlátozná a civil szervezetek támogatását az adományozók nevének közzététele
2026. május 21., csütörtök

Elsőfokú árvízriasztás a Feketeügy háromszéki szakaszán

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyó vízgyűjtő területére, köztük a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára is.

Elsőfokú árvízriasztás a Feketeügy háromszéki szakaszán
2026. május 21., csütörtök

A rendszerváltás elzárt diplomáciai iratai nyílnak meg Románia előtt

Több mint ötezer, az 1989 utáni átmeneti időszakhoz kapcsolódó diplomáciai dosszié titkosításának feloldását hagyta jóvá a román kormány.

A rendszerváltás elzárt diplomáciai iratai nyílnak meg Románia előtt
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Jogerősen nyolc év és nyolc hónap letöltendőre ítélték a labdarúgó liga elnökének fiát

A bukaresti ítélőtábla csütörtökön másodszorra is nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Mario Iorgulescut.

Jogerősen nyolc év és nyolc hónap letöltendőre ítélték a labdarúgó liga elnökének fiát
2026. május 21., csütörtök

Módosít a kórházak finanszírozásának módján az egészségügyi minisztérium

Új reformcsomagot jelentett be Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter csütörtökön, amely megváltoztatja a kórházak finanszírozásának és szervezésének módját.

Módosít a kórházak finanszírozásának módján az egészségügyi minisztérium
2026. május 21., csütörtök

Egy milicista Dacia is helyet kapott a helyi rendőrség napján felvonuló járgányok között

A Helyi Rendőrség Napját ünnepelték csütörtökön Székelyudvarhelyen, ahol járműfelvonulást is tartottak. Mindeközben Civium Protect-díjjal ismerték el Balázsi Hajnalka helyi rendőr munkáját, segítőkészségét.

Egy milicista Dacia is helyet kapott a helyi rendőrség napján felvonuló járgányok között
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Egyáltalán nem optimista az Európai Bizottság Románia gazdasági növekedését illetően

Az Európai Bizottság (EB) az ősszel becsült 1,1 százalékról 0,1 százalékra módosította csütörtökön közzétett tavaszi prognózisában a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

Egyáltalán nem optimista az Európai Bizottság Románia gazdasági növekedését illetően
2026. május 21., csütörtök

Zuhogó esőben, a Szűzanya oltalmában bízva keltek útra Háromszék lovas zarándokai

Megközelítőleg negyven lovas kelt útra csütörtökön a Perkőről, hogy magával vigye a háromszéki közösségek imaszalagjait Csíksomlyóra. A zarándokok előtt álló, eső áztatta úton minden kilométer a hit, a közösség és az összetartozás erejét hordozza.

Zuhogó esőben, a Szűzanya oltalmában bízva keltek útra Háromszék lovas zarándokai
2026. május 21., csütörtök

A mélybe zuhant egy lift a bukaresti CFR-palotában, öt embert kórházba szállítottak

A mélybe zuhant egy lift csütörtök reggel a bukaresti CFR-palotában. A liftben heten tartózkodtak, öt embert pedig kórházba szállítottak a baleset következtében.

A mélybe zuhant egy lift a bukaresti CFR-palotában, öt embert kórházba szállítottak
Hirdetés