Hirdetés
Hirdetés

Becslések szerint az egészségügyben dolgozóknak a 40 százaléka már áteshetett a fertőzésen

Az egészségügyben dolgozók körében is az októberi, novemberi időszakban történt a legtöbb megbetegedés. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Az egészségügyben dolgozók körében is az októberi, novemberi időszakban történt a legtöbb megbetegedés. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Pontos összesítés még nem készült az egészségügyi rendszerben dolgozók körében történt koronavírusos megbetegedések számáról, de a becslések szerint Hargita megyében ez az arány legalább negyvenszázalékos lehet az orvosi, az ápoló- és kisegítőszemélyzet esetében egyaránt. A megyei orvosi kollégium elnökének a feltételezése szerint a lakosság körében még ennél is jelentősebb lehet a fertőzésen átesettek aránya.

Széchely István

2021. január 05., 22:032021. január 05., 22:03

2021. január 06., 12:502021. január 06., 12:50

Összesítést ugyan nem vezetnek a megbetegedésekről, de a visszajelzések és az értesülések alapján a Hargita Megyei Orvosi Kollégium elnöke, Biró László háziorvos

úgy becsüli, hogy a megyében praktizáló orvosoknak legalább negyven százaléka mér átesett az új típusú koronavírus-fertőzésen.

Ez több mint kétszáz megbetegedést jelenthet, hiszen – amint arról az orvosi kollégium elnöke tájékoztatott – 640 körüli az aktív orvosok száma a megyében. Köztük olyan is van, aki feltételezhetően kétszer is megfertőződött. Az említett orvos kétszer is karanténba került, első alkalommal kontaktszemélyként – de akkor is voltak enyhe tünetei –, másodszor igazolt fertőzöttként – mondott egy példát a megyei orvosi kollégium elnöke, kitérve arra a problémára is, hogy

nem tudni, meddig tart a fertőzésen átesettek vírussal szembeni immunitása, de gyaníthatóan nem túl sokáig, főként az enyhe tünetes páciensek esetében.

A legtöbb megbetegedés – akárcsak a lakosság körében – az októberi, novemberi időszakban történt, és jellemzően nemcsak a kórházakban dolgozó orvosok körében, hanem a háziorvosok és mentős orvosok körében is. Elméletileg a koronavírus-gyanús betegeket otthonukban tesztelik le a mentőszolgálat munkatársai, a gyakorlatban viszont

nagyon sok beteg a háziorvosi rendelőt keresi fel panaszaival, tehát az alapellátásban dolgozó orvosok is a „frontvonalban” vannak

– világított rá a háziorvosok körében is gyakran előforduló megbetegedések okára Biró László. Elmondta viszont azt is, hogy hál’ istennek nincs tudomásuk koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetekről a megyében dolgozó orvosok körében.

Még nem teljes az összesítés

Nem történt Covid-haláleset a Hargita megyei egészségügyi rendszerben dolgozó asszisztensek, illetve a kisegítő személyzet körében sem, de súlyos koronavírusos megbetegedések előfordultak. Nyulas Emma, az egészségügyben dolgozókat tömörítő érdekvédelmi tömörülés, a Sanitas szakszervezet Hargita megyei elnöke érdeklődésünkre elmondta, még nem készült el a teljes felmérés arról, hogy az asszisztensek, ápoló- és kisegítőszemélyzet tagjai közül hányan estek át a fertőzésen, de úgy becsülik, hogy esetükben is legalább negyvenszázalékos lehet ez az arány.

Hirdetés

A koronavírus Hargita megyei megjelenésétől szeptember második feléig a szakszervezet megyei tagjai közül mintegy 160-an kerültek kórházba Covid-fertőzés miatt, többek esetében súlyos volt a betegség lefolyása.

Szeptemberben megjelent az a rendelet, amelynek értelmében a koronavírusos betegek kétnapos bennfekvés után kérhették a kórházból történő kiutalásukat, majd később már nem is volt kötelező a bennfekvés, így a szeptember második felét követő időszakban történt megbetegedésekről még nincs pontos felmérése a szakszervezetnek, de amint arról Nyulas Emma tájékoztatott, abban az időszakban – októberben, novemberben – valószínűleg jóval többen estek át a fertőzésen az asszisztensek, ápoló- és kisegítőszemélyzet tagjai közül is.

A lakosság körében is magas lehet az arány

A megyei orvosi kollégium elnöke egyébként a rendelőben tapasztaltak alapján úgy véli, a lakosság körében a negyven százalékot is jócskán meghaladhatja a koronavírus-fertőzésen átesettek aránya.

Idézet
Amit a hivatalos statisztikák mutatnak, az csak a jéghegy csúcsa. A betegeknek a nagy része, akikkel napi szinten találkozunk a rendelőben, átesett rajta

– számolt be a meglepő tapasztalatokról az orvos. Magyarázatként elmondta, még mindig számos társadalmi, szociális tényező áll a hátterében annak, hogy

nagyon sok beteg visszautasítja a tesztet

– például a munkaadójuk részéről érkező nyomás hatására, vagy az esetleges pozitív eredmény miatti szégyenérzettől tartva –, ezért a statisztikák messze nem tükrözik a valóságot. Ugyanakkor sok olyan beteg is van, akikről még a háziorvos sem gyanítja, hogy fertőzöttek, majd amikor egyéb panaszok miatt kórházba kerülnek, a beutaláskor elvégzett teszt derít fényt a fertőzésre.

Gyakran előfordul az is, hogy a háziorvosi rendelőben zajló kivizsgáláson merül fel a gyanú, hogy a páciens átesett a Covid-megbetegedésen, és sikerül meggyőzni egy antitestteszt elvégzéséről, ami pozitív eredményt hoz – számolt be a tapasztalatokról Biró László. Ő egyébként úgy látja, hogy már lecsengőben van ez a hullám, és meglátása szerint tavasszal lesz még egy újabb felívelése a megbetegedések számának, de reméli, hogy addigra a védőoltásnak köszönhetően sikerül lelassítani a fertőzés terjedését és lassan visszatérhet minden a normális kerékvágásba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.

Kétszer annyi medveriasztás Hargita megyében, mint tavaly ilyenkor – íme a „legforgalmasabb” helyszínek
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt

A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.

Nyilvánosságra hozott adatok: az egyik állami cég igazgatójának fizetése meghaladja a 100 ezer lejt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról

Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.

Fontos tárcákat „adna” az RMDSZ-nek a központi sajtó – nyilvánosságra hoztak egy tervezetet minisztériumok elosztásáról
2026. szeptember 24., csütörtök

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin

Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.

Udvarhelyen is megjelent a 10 lej fölötti standard benzin
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek

Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.

Szűk féléves kampány jöhet megint, ha előrehozott választások lesznek
2026. szeptember 24., csütörtök

Lezuhant egy drón a székelyföldi megyékkel szomszédos megyében

Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.

Lezuhant egy drón a székelyföldi megyékkel szomszédos megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Még a gyalogosoknak is kerülni kell – sürgősségi intézkedéseket vezettek be az összeomlott csobányosi hídnál

Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.

Még a gyalogosoknak is kerülni kell – sürgősségi intézkedéseket vezettek be az összeomlott csobányosi hídnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely

A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely
Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely
2026. szeptember 24., csütörtök

Szoborügy: ismét célkeresztben a Vándor székely

2026. szeptember 24., csütörtök

Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.

Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen
Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 24., csütörtök

Vízszünet lesz csütörtökön Kézdivásárhelyen

Hirdetés