Barokk kőkaput avattak Háromszéken

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Kovászna megye egyik legkisebb falujában avattak különleges kaput a hétvégén, ugyanis Sepsizoltánban áll az egykori Czirjék-birtokot záró, 18. századi, galambdúcos barokk kőkapu. A magyar összefogás eredményeként ez a magányos műemlék megújult, és mostantól a háromszéki műemlékvédelem egy új korszakát hirdeti.

Bús Ildikó

2010. november 29., 10:152010. november 29., 10:15

2010. november 29., 15:202010. november 29., 15:20

Az ünnepségre összegyűlt több mint száz érdeklődőt a helyi fúvószenekar térzenével fogadta. Köszöntőbeszédében Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke felelevenítette, hogy ez a hely az egyik legrégebbi múlttal bíró székely családnak volt a fészke. Tagjai között volt főkapitány, királybíró, udvari kamarás meg királyi testőr. Szerinte ez a kapu régi és mostani alakjában erőt, tisztaságot, befogadást és ugyanakkor titokzatosságot sugároz.

„Évtizedeken át pusztulásának lehettünk tanúi, most azonban nemcsak egy kis faluközösséget, hanem egy egész megyét ébredésre serkent. S éppen akkor született újjá, amikor a megyei tanács kezdeményezésére kapuvédő és kapuállító program indul a megyében. Most készül a háromszéki műemlék kapuk katasztere, éppen annak érdekében, hogy megmentsük sok esetben enyészetnek kitett értékeinket. Ez a kapuavatás egy mozgalom kezdetének első állomása, egy olyan mozgalomé, ami itthon maradásra, építésre ösztönöz. Mert amely nép megőrzi múltbéli értékeit, az élni akar. Mi pedig élni akarunk! Itt akarunk élni!” – hangsúlyozta Tamás Sándor.

A rendezvény keretében a két esztendeje eltávozott székely polihisztor, Kónya Ádám udvarházkutatásait méltatta Nagy Balázs néprajzkutató. A néprajzkutató azt is megfogalmazta, hogy ez a felújított kapu lényegében mérföldkő a háromszéki műemlékvédelem történetében, hiszen jelképesen itt és most vette át a mai műemlékvédő nemzedék Kónya Ádám e tárgyú hagyatékát.

Várallyay Réka budapesti művészettörténész, az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület alelnöke, a rendezvény és a kapufelújítás szervezője az újjáépítés történetét osztotta meg a közönséggel. A felújítás költségeit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékekért rendezett tavalyi jótékonysági bálján összegyűlt adományokból fedezték. Ehhez társult a tulajdonos meg a helybéliek áldozatos munkája.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán

Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán
2026. március 18., szerda

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem

Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem
2026. március 18., szerda

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat

A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat
2026. március 18., szerda

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén

Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén
2026. március 18., szerda

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten

Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten
2026. március 18., szerda

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén

Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén
2026. március 18., szerda

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle

Lezárták a csíksomlyói borvízforrás környékét egy szalaggal miután a laborvizsgálatok Coliform baktériumok jelenlétét mutatták ki vízben. Feltehetően a forrás magától kitisztul és napokon belül újra iható lesz a vize.

Coliform baktériumokat találtak a csíksomlyói borvízben, egyelőre nem ajánlott inni belőle
Hirdetés