Az udvarhelyszéki Siklódon délután maszkurák hívták kosaras bálba a falu népét, az egyiket, aki sovány gebére ült és fehér lepedőt terített magára, Bambucnak nevezték. Éjfélkor mindenféle táncnak, mulatságnak véget kellett vetni („jött a megyebíró, és elvette a nyírettyűjét a muzsikásnak”), ám egyes helyeken a fiatalok zárt ajtók mögött reggelig vigadtak. Sőt, miután másnap reggel a pap a templomban hamvat szórt a fejükre, még visszamentek a kultúrházba, „és egyetlen nótával eltáncolták a farsangot” – írja Barabás László.

A magyarfalui (Moldva), 1928-ban született Bondea Aurica a következőket mesélte Iancu Laurának:

Aztán éjfél előtt egy negyedórával hamarabb kondították meg a harangot, hogy legyen idejük befejezni a mulatságot!

Gyűjtögetés az esti bálhoz

Említettük, hogy számos helyen erre napra időzítették az esti bált megelőző, annak megágyazó farsangi ceremóniákat. A második világháborúig a kézdiszéki Csernátonban is húshagyókedden vonultak fel a farsangolók lakodalmas menetet utánozva, de ott csak férfiak részvételével, meghatározott sorrendben: elöl a békérező, utána szószóló, az új pár, a koszorús „leányok”, cigányok, orvos, kürtös és zenészek. Ahová beengedték, az udvaron félkörben állva mondták el jókívánságaikat:

Kévánok most minden jót,

Drága jó bort, olcsó sót,

Jó kenyeret, szalonnát,

Melléje meg pogácsát.

A Murokországhoz tartozó Lukafalván, Illencfalván a portákat járva szatyorba gyűjtötték az esti bálhoz szükséges kellékeket, közben tollal vagy hamuval hintették be a ház földjét. Vacsora után a házastársak is elmentek a fiatalság rendezte táncos mulatságba, vagy jó ismerősöknél, rokonoknál verődtek össze, és mulatoztak késő éjjelig.

Bözödújfaluban húshagyókeddre virradólag szalmával kitömött, bő nadrágba öltözött legények, úgynevezett duszások járták a falut, kezükben botra kötött, hamuval töltött zacskóval, amit az őket felismerni akarók fenyítésére használtak. Az egyik lyukas, fekete lepedővel leterített fatekenőt vonszolt maga után, a másik egy ide-oda dűlő kereket vontatott húzóhámmal felszerelt lovon ülve, a kerékre összeölelkezett legény- és lányalak rákötözve. A kísérő tömeg minduntalan foglyot akart ejteni a duszások közül; ha sikerült, egy veder bor járt érte.

Kászonújfaluban húshagyókedden muzsikaszó mellett járták végig a falut. Kézdivásárhelyen a katolikus nőegylet jelmezes kalikó-bált szervezett a Vigadóban, bevételét a leányiskola fenntartására fordították.

Konc király, Cibere és Sódor

Kézdiszentléleken is ezen napon tartották a farsangi időszak utolsó táncos mulatságát. Reggel a felnőttek arra biztatták a gyerekeket, másszanak ki a Perkőre, ahol Konc király és Cibere Domokos párviadalának lehetnek szemtanúi.

A marosszéki Kibéden húshagyókeddre virradva a szülő, rendszerint az apa így kiáltott be a házba:

Mire a gyerekek kimentek, az udvaron két fából faragott, felöltöztetett „ember” fogadta őket: a karjuk helyén oldalas lógott, a ruhájuk gombjait pánkók, az aranypereceket kürtőskalács képezte.

A két vajda egyébként Vadasdon is „összeverekedett” egy csonka karddal, miközben pánkót, csörögét vagy kürtőskalácsot hullattak el. Ezekből a ház asszonya a szomszéd gyerekeknek szokott vinni egy tányérnyit kínálmáció gyanánt. Most Cibre vajda győz, nagypénteken pedig Sódor…

Az alsósófalvi asszonyok az Ijésnek nevezett szalmabábut temették el ezen a napon. A Homoród menti Szentpéteren az asszonyok a falu utcáit járva „poroltál ki” a legények és a házas férfiak nadrágját, majd este egymás között, zárt körben tréfás aranylakodalmat csaptak.

Hamuval a bolha ellen

Mezőpaniton húshagyókedden korán reggel a házat, azaz az első szobát kiseperték, azaz a küszöbtől a szemetet befelé seperve a lapátra tették, és lopva elvitték a harmadik szomszédba, azt remélvén, hogy így a bolhák elhagyják a házat, és a szomszédságban maradnak. Egy másik változat szerint – hogy biztosra menjenek – a szeméttel együtt három, papírba csomagolt bolhát is kellett vinni, s azt ráolvasással a szomszédnál hagyni. Feltehetőleg a Székely–Mezőségen a 17. századtól kezdve fokozatosan teret hódító románoktól lesték el ezt a babonát, mert Nagy Olga román varázsigét jegyzett le melléje közel száz évvel ezelőtt: „Marți în casă, purice afară” (kedd a házban, bolhák kifelé).

És ha már hamu és bolha, Ákosfalváról is van egy följegyzésünk ugyanabból az időből: „Húsajókedden a hamut, kivált a kürtöskalács hamuját, mind el kell tenni, s tavasszal, mikor a káposztamagat elvetik, réja kell szitálni, hogy a bolha ne egye meg a káposztát. Húsajókedd estéjin a vacsarából, mindenféléből egy kicsit (kürtőskalács, hús, pánkó, bor, leves, szóc stb.) egy korondi fazékba kell tenni. A fazekat a kakasüllöre kell kötni, s mikor eljő a vetés ideje, a búza közi kell keverni, hogy a madarak ne egyék a búzát.”

Székelyvarságon, ahol az egyház szentségimádás-tartásokkal igyekezett elejét venni a húshagyókeddi nagy vigasságoknak, a harangozó-sekrestyés ma leszedi a templomban a piros díszű oltárterítőket, helyükbe lila textíliákat rak a nagyböjt időszakára. Nos, nem maradt más hátra, mint kivárni, míg újra piros kerül a helyükbe.