
Fotó: Pinti Attila
Incidensek nélkül zajlott az idei tusványosi diáktábor, legalábbis a Hargita megyei mentőszolgálatnak nem kellett sok fesztiválozót ellátni. A helyszínen 130 esetben nyújtottak segítséget, egyetlen egy személy került kórházba – tudtuk meg a mentőszolgálat ügyeletesétől.
2024. július 28., 17:512024. július 28., 17:51
Mint kiderült, az ittasság következményei miatt 10 személyt láttak el, különböző traumák (ütődés, horzsolás) miatt 30 esetben nyújtottak segítséget, de a statisztikába bekerült egy törés és négy ficam is.
Hét személynek a magas vérnyomással gyűlt meg a baja, ketten nőgyógyászati vérzések miatt kérték a mentősök segítségét, ugyanennyien pánikrohamot kaptak és egy ájulásos esetnél is közbe kellett lépnie az egészségügyi személyzetnek.
Egyetlen egy személyt kellett sürgősségi ellátásban részesíteni, mert valami ismeretlen folyadékot ivott, de az esetről további információkkal nem tudott szolgálni a Hargita megyei mentőszolgálat.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!