
Családépítő jellegű, fizikai-szellemi fejlődés
Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala
Egyre nagyobb nyitottságot mutatnak a szülők a babaúszás iránt, nem hiába, hiszen a vízben végzett gyakorlatok hozzájárulnak a kicsik mozgáskoordinációjának, szellemi fejlődésének elősegítéséhez. Mások azonban tartózkodnak tőle, mivel úgy vélik, a gyerekek könnyedén megfázhatnak vagy elkaphatnak különböző fertőzéseket. A babaúszás gyakorlati részéről, veszélyekről és pozitív hatásokról Bíró István sepsiszentgyörgyi oktatót kérdeztük.
2024. augusztus 25., 18:382024. augusztus 25., 18:38
Sepsiszentgyörgyön két éve indították el babaúszást, helyesebben fogalmazva a kicsiknek szóló, vízi fejlesztőtevékenységet, és azóta egyre több szülő érdeklődik iránta. Bíró István úszásoktató, aki nem mellesleg húsz éve van a szakmában, úgy tapasztalja, hogy az elmúlt fél évben a megszokottnál távolabbról is érkeznek a háromszéki megyeszékhelyre a tanfolyamokra. Nem csak Kovászna megyéből, de Brassó környékéről, Csíkszeredából is jelentkeznek családok picikkel,
Azoknak, akik nem tudják, milyen hatásai lehetnek a vízi gyakorlatoknak a gyerekekre, az úszásoktató segített tisztább képet nyerni.
Leghamarabb három hónapos korban lehet kezdeni, és egészen két-három éves korig lehet részt venni a babaúszáson. Ez viszont nem azt jelenti, hogy ezután abba kellene hagyni, csupán annyit tesz, hogy külön csoportban tudják folytatni a kicsik a gyakorlást, a tényleges úszást – ekkor már szülőktől függetlenül. Addig azonban kizárólag
„A kollégámmal elmondjuk, hogy mit kell tenni, milyen gyakorlatok következnek. Minél játékosabban próbáljuk megoldani ezeket, hogy mindenkinek jól teljen. Énekeket is viszünk bele, anyukákkal, apukákkal együtt, hogy azért legyen egy kicsi hangulata” – nyilatkozott Bíró István.
Oktatók és szülők közösen foglalkoznak a gyerekekkel
Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala
Természetesen az újakat, a legkisebbeket külön csoportban oktatják a haladóbb szintű gyerekektől. Fontos azonban az anya, apa, akár mindkét szülő jelenléte, ez ugyanis értékes időtöltés a család számára.
Bíró István leszögezte: a két év alatt egyetlen szülő sem jelezte, hogy gyermeke megfertőződött volna, esetleg allergiás reakciója alakult volna ki a gyakorlatok során. Ugyanakkor tudni kell, hogy például a sepsiszentgyörgyi uszodában klórozott a víz, hiszen a medencék eredetileg nem csak a babák oktatására voltak kialakítva. Erről és a medencék hőmérsékletéről is érdemes mindenhol előre érdeklődni. A gyermekmedencékben általában
Balesetek viszont történhetnek, ezért ebben a háromnegyed órában fokozottan kell figyelni saját magunkra, gyermekünkre és másokra is. Az oktató egyetlen balesetet tudott felidézni, amikor egy szülő, kezében a gyerekével belezuhant a vízbe egy betegség okozta roham miatt, és mindketten azonnali segítségre szorultak.
Nem teljesen veszélymentes, de odafigyeléssel nagyon is élvezhető a babaúszás
Fotó: Sepsi Rekreatív Facebook-oldala
Mindenki épségben túlvészelte, de innentől fogva az oktatók is kénytelenek voltak jobban kiemelni: amennyiben a szülőnek (és a gyermeknek is természetesen) bármilyen betegsége van, amely miatt veszélyeztetettebb az átlagnál, már első pillanattól el kell mondani az oktatónak, hogy azonnal tudjanak reagálni.
Kérdeztük az oktatótól. „Ez inkább a vízhez való szoktatásról szól. Hároméves korig biztos, hogy egyénileg nem fognak tudni ténylegesen úszni. A babaúszás abban segíthet viszont, hogy hároméves kor után sokkal könnyebben megtanulhatnak egyedül is” – magyarázta Bíró István. A babaúszás sok mindenre jó hatással van ezenkívül is: a mozgáskoordinációra, az izmok megerősítésére, a vérkeringésre, immunrendszer-erősítésre.
Ahhoz, hogy a gyerekek részt vehessenek az órán, úszópelenkára, úszósapkára (amennyiben már akkora a hajhossza), törülközőre lesz szükség, a további segédeszközökről az oktatót kell kérdezni. Sepsiszentgyörgyön a Román Vilmos-uszodában zajlik tevékenység, hetente kétszer, kedden 19 órától, csütörtökön 18.30-tól. Ha felmerül kérdés a babaúszás kapcsán, bizalommal lehet fordulni Bíró István úszásoktatóhoz a 0752 118 285-ös telefonszámon.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Szeptember elsején elkezdődött hivatalosan a 2026–2027-es tanév, a tényleges tanítás azonban csak szeptember 7-én, hétfőn kezdődik – ez vonatkozik az óvodásokra és iskolásokra egyaránt. Újdonságokkal és bizonytalanságokkal kezdődik az új tanév.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
szóljon hozzá!