
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Fészek, Gyergyói Édesanyák Egyesülete Bababörzét és gyerekruhavásárt szervezett. A jó hangulatú, nagy látogatottságnak örvendő rendezvénynek szombaton a Salamon Ernő Gimnázium tornaterme szolgált helyszínéül.
2017. június 25., 12:392017. június 25., 12:39
Mint megtudtuk, minden eddiginél nagyobb szabású rendezvény volt, 74 asztalnál kínáltak ruhaneműt, játékokat, könyveket, illetve olyan eszközöket, amikre szüksége lehet a kisebb és nagyobb gyerekeknek.
A korábbi évekhez hasonlóan tombolavásárlási lehetőség is volt, az összegből a rendezvény kiadásait illetve más költségeit állja az egyesület.
A tombolatárgyakat a Fészek tagjai és az egyesület támogatói ajánlották fel, így számos ajándékcsomag talált gazdára. Ezúttal is
ugyanis a Fészek folyamatosan gyűjti a ruhaneműket, játékokat, használati tárgyakat, és a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal szociális osztályának listája alapján el is juttatja a rászoruló családokhoz.
Országszerte, így Erdélyben is jelentős lehűlés lesz az elkövetkező kéthetes időszak első felében – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat kéthetes, szeptember 21. és október 4. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzésében.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem fogják támogatni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kormányát.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
szóljon hozzá!