
Azt is megnézik az ellenőrök, hogy megfelelő hőmérsékleten tárolják-e a tojást a kereskedelmi egységekben. Illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Közel száz, élelmiszert előállító, szállító, illetve forgalmazó egységnél végzett ellenőrzést az elmúlt két hét alatt a Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság.
2018. március 21., 18:532018. március 21., 18:53
Sikó-Barabási Sándor, az intézmény igazgatója arról tájékoztatott, hogy az elmúlt két hét alatt
Lejárt szavatosságú termékekre is bukkantak az ellenőrök, egy másik gyakori tévedés pedig, hogy a raktár méretéhez viszonyítva túl sok árut rendelnek, bezsúfolják, és a földre is tesznek élelmet.
Tíz egységet írásos figyelmeztetésben részesítettek. Az intenzív ellenőrzés április 7-ig folytatódik, a felügyelők szombaton és vasárnap is dolgoznak.
Az élelmiszerbiztonsági ellenőrök a többi hatóság segítségét is igénybe veszik, a rendőrökkel közösen állítják meg az élő vagy levágott állatokat szállító járműveket. A pénzügyi ellenőröket, a helyi önkormányzatok munkatársait is felkérhetik, hogy segítsék munkájukat. Sikó-Barabási Sándor elmondta,
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Péter és Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
szóljon hozzá!