
• Forrás: Harrach Péter/Facebook
A nemzeti összetartozás napján a KDNP erdélyi küldöttsége – a jövőért érzett felelősség jegyében – felkereste a veszélyben forgó úzvölgyi katonatemetőt.
2019. június 05., 13:422019. június 05., 13:42
2019. június 05., 13:432019. június 05., 13:43
Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: Gergely Andrással, Csíkszentmárton polgármesterével ment Úzvölgyébe, és a polgármester kinyitotta számára a temetőt, így az ott eltemetett magyar katonák emlékművénél róhatta le kegyeletét.
Fontosnak tartotta, hogy
Harrach Péter felidézte: Magyarország alkotmánya szerint a magyar nemzetet a múlt, jelen és jövő magyarjainak a szövetsége alkotja.
– nyilatkozta a politikus.
Harrach Péter az MTI kérdésére azzal magyarázta, hogy a magyar kormány képviselői eddig nem hallatták hangjukat a sok vitát kiváltó temető ügyében, hogy meggyőződésük szerint
Hozzátette: tudomása szerint Magyarország magyarázatot kért diplomáciai úton a temetőben történt beavatkozásra. Azt is hozzátette: a vitatott témák egy részében a történészeknek kell megegyezniük. „Olyan sérelem érte a magyar hősi temetőt, amit rendezni kell, és úgy gondolom, ezt a rendezést diplomáciai úton kell megvalósítani” – nyomatékosította a kisebbik kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője.
Hosszú restaurálási folyamat után felavatják május 22-én a gyimesbükki Rákóczi-várat. A nép körében Rákóczi-várként ismert erődítmény 2026-tól hivatalosan a Bethlen–Rákóczi-vár nevet viseli.
Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat – írja az MTI az Index hírportálon hétfőn megjelent, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel készített interjút szemlézve.
A románok többsége úgy véli, hogy előrehozott választásokra van szükség, és ha jövő vasárnap tartanának parlamenti választásokat, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) lenne az első helyen.
Ismét medvék miatt szólt a Ro-Alert több Hargita megyei településen vasárnap este. A vadállatok párzási időszaka miatt gyakrabban találkozhatunk velük.
A SAFE hitelprogramból Romániának jutó források több mint fele az országban marad, a jelenlegi piaci finanszírozásnál jóval kedvezőbb feltételek mellett – jelentette ki vasárnap a Digi24-nek Irineu Darău ügyvivő gazdasági miniszter.
A múlt év végén 28,63 millió aktív bankkártya volt forgalomban Romániában, ami 10,07 százalékos növekedést jelent 2025 júniusához képest – derül ki a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítéséből.
Egy évvel a bányakatasztrófa után a parajdi árusok közül sokan már feladták, bezárták a boltokat. De van, aki még kitart.
Lehűlésre számíthatunk az elkövetkező napokban, jövő hét közepéig egy hideg légtömeg határozza meg térségünk időjárását – vetítette előre Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) igazgatója a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
Átfogó közlekedésrendészeti akciókat szerveztek a hétvégén Maros, Kovászna és Hargita megyében. A rendőrök több száz autóst és motorost ellenőriztek, és ittas, valamint kábítószer hatása alatt vezető sofőröket is kiszűrtek a forgalomból.
1 hozzászólás