Hirdetés
Hirdetés

Az úzvölgyi katonatemetőben rótta le kegyeletét Harrach Péter

• Forrás: Harrach Péter/Facebook

• Forrás: Harrach Péter/Facebook

A nemzeti összetartozás napján a KDNP erdélyi küldöttsége – a jövőért érzett felelősség jegyében – felkereste a veszélyben forgó úzvölgyi katonatemetőt.

Székelyhon

2019. június 05., 13:422019. június 05., 13:42

2019. június 05., 13:432019. június 05., 13:43

Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: Gergely Andrással, Csíkszentmárton polgármesterével ment Úzvölgyébe, és a polgármester kinyitotta számára a temetőt, így az ott eltemetett magyar katonák emlékművénél róhatta le kegyeletét.

Fontosnak tartotta, hogy

a nemzeti összetartozás napján olyan helyekre is eljussanak az Országgyűlés képviselői, ahol nagy szükség van az összetartozás kifejezésére.

Harrach Péter felidézte: Magyarország alkotmánya szerint a magyar nemzetet a múlt, jelen és jövő magyarjainak a szövetsége alkotja.

Idézet
Itt most alkalmunk volt egy veszélyeztetett magyar katonai temető sírjai előtt fejet hajtani, és egyúttal azt kifejezni, hogy az összmagyarságért vagyunk felelősek, nemcsak a jelenért, hanem az elmúlt idő hősi halált halt katonáiért épp úgy, mint a jövőért. Ezt a felelősséget tovább kell adnunk a következő generációnak

– nyilatkozta a politikus.

Hirdetés

Harrach Péter az MTI kérdésére azzal magyarázta, hogy a magyar kormány képviselői eddig nem hallatták hangjukat a sok vitát kiváltó temető ügyében, hogy meggyőződésük szerint

a sérelmeket elsősorban diplomáciai úton kell rendezni, és „nem a nyilvánosság szintjén kell kezdeni a rendezést”.

Hozzátette: tudomása szerint Magyarország magyarázatot kért diplomáciai úton a temetőben történt beavatkozásra. Azt is hozzátette: a vitatott témák egy részében a történészeknek kell megegyezniük. „Olyan sérelem érte a magyar hősi temetőt, amit rendezni kell, és úgy gondolom, ezt a rendezést diplomáciai úton kell megvalósítani” – nyomatékosította a kisebbik kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 08., vasárnap

Egyeztetés után dönt Románia arról, hogy részt vesz-e Donald Trump Béketanácsában

Románia meghívást kapott február 19-ére Washingtonba a Béketanács első ülésére, a részvételről azonban csak az amerikai partnerekkel folytatott egyeztetések után dönt a román fél – közölte vasárnap a Facebook-oldalán államfő.

Egyeztetés után dönt Románia arról, hogy részt vesz-e Donald Trump Béketanácsában
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Őszintén és közérthetően a mentális egészségről – öt erdélyi pszichológus közös küldetése

Legyen egy tér, ami biztonságos, szakmailag hiteles, tabuktól mentes, és mindenki előtt nyitva áll – ezzel az elképzeléssel vágott bele a közösségépítésbe öt erdélyi magyar pszichológus. Céljaikról, terveikről kérdeztük a MentaliTea létrehozóit.

Őszintén és közérthetően a mentális egészségről – öt erdélyi pszichológus közös küldetése
2026. február 08., vasárnap

Szakértő: az áram, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a romániai ipar versenyképességét

A villamos energia, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a román ipar versenyképességét, és közvetve emeli a fogyasztási cikkek árát – állapította meg vasárnapi közleményében az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Szakértő: az áram, a földgáz és az üzemanyagok magas adóterhelése rontja a romániai ipar versenyképességét
2026. február 08., vasárnap

211 házkutatás, 283 előállított gyanúsított, rengeteg lefoglalt drog – ez a DIICOT egyheti mérlege

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a rendőrségi nyomozókkal együttműködve január 23. és február 5. között 66 műveletet hajtottak végre – tájékozatott vasárnap az intézmény.

211 házkutatás, 283 előállított gyanúsított, rengeteg lefoglalt drog – ez a DIICOT egyheti mérlege
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek

Önszántából távozott szombaton este fehéregyházi otthonából a 12 éves Boldijar Dorina Rozalia, aki azóta sem tért haza – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, amely a lakók segítségére is számít a keresésben.

Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek
Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek
2026. február 08., vasárnap

Tizenkét éves fehéregyházi lányt keresnek

2026. február 08., vasárnap

Rengeteg beavatkozáson vannak túl a belügyi egységek

Az elmúlt 24 órában szolgálatot teljesítő közel 25 ezer belügyi alkalmazott több mint 2550 alkalommal intézkedtek, és csaknem 1500 mentési, elsősegélynyújtási és tűzoltási feladatot hajtottak végre – közölte vasárnap a belügyminisztérium.

Rengeteg beavatkozáson vannak túl a belügyi egységek
2026. február 08., vasárnap

Érkezik az újabb havazás, szerdáig kitart a télies időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint kedd estig havazással, jegesedéssel, a szél élénkülésével és jelentős lehűléssel járó időjárás várható Románia legnagyobb részén.

Érkezik az újabb havazás, szerdáig kitart a télies időjárás
Hirdetés
2026. február 08., vasárnap

Közel száz bajbajutotton segítettek szombaton a hegyimentők

Az elmúlt 24 órában 93 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 95 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott vasárnap Facebook-oldalán a Salvamont.

Közel száz bajbajutotton segítettek szombaton a hegyimentők
2026. február 08., vasárnap

Elismeréssel hálálta meg a város a hétköznapi hősök munkáját a Best of Sepsi gálán

Gálaesten ünnepelte szombat este a sepsiszentgyörgyi önkormányzat azokat az embereket, akik – hétköznapi hősökként – elkötelezetten és jókedvvel végzett munkájukkal teszik jobb hellyé a várost.

Elismeréssel hálálta meg a város a hétköznapi hősök munkáját a Best of Sepsi gálán
2026. február 07., szombat

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére

Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére
Hirdetés