
Fotó: Sándor Csilla
Javításra szorul a csíkszeredai Villanytelep utcának a Brassói út és Hargita utca közötti szakasza, ahol több helyen megsüllyedt az útburkolat, és horpadások keletkeztek. A felújításkor felásott rész süllyedt meg, akárcsak két éve, ismét javítani kell.
2017. július 27., 09:342017. július 27., 09:34
Főként a terepismerettel nem rendelkező autóvezetőket tudja meglepni ez az útszakasz, ahol elég rövid távon
Fotó: Sándor Csilla
A helybeliek tudják ezt, és mint megfigyeltük, ha lehetőség van rá, a megsüllyedt helyeket kikerülve közlekednek, emiatt átlépve az úttest közepén levő záróvonalat. Nem mindig van erre mód, mert a kétirányú és elég szűk utcában igen nagy a forgalom mindkét irányból.
Az említett útszakaszon a három éve végzett felújításkor felásott útsáv süllyedt meg, ahol akkor új esővíz-elvezető vezetéket fektettek le, majd a behorpadó úttestet később kijavították.
Fotó: Sándor Csilla
Az utat láthatóan megviseli a folyamatos nehézgépjármű-forgalom, amely a Hargita utca és a vasúti felüljáró irányából a Brassói út felé tart – ebbe az irányba megengedett a kamionok, nyerges vontatók közlekedése is. Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester úgy nyilatkozott,
Fotó: Sándor Csilla
Több hiba is volt
Az említett útszakasz felújítása közben és után számos kifogás merült fel az elvégzett munkával kapcsolatban. A 2014-ben elvégzett ásás, majd a késő ősszel történt helyreállítás és tömörítés után következő évben süllyedt meg először a burkolat a csatorna nyomvonalán, akkor az aszfalt is beszakadt. Az elvégzett munkát a felújítást végző cég kijavította, miután felszólítást kapott. Később is jelentek meg úthibák a csatornafedelek mellett, amelyeket szintén kijavítottak – legutóbb tavaly volt erre példa. Szintén helyreállításra volt szükség már több alkalommal, így ebben az évben is az utcafelújítással egyidőben, a Brassói út és Villanytelep utcák találkozásánál elkészült körforgalomnál, ahol a középsziget körül kialakított, kockakővel burkolt felület süllyedt meg – ezt is a polgármesteri hivatal végeztette el, a már említett garanciapénzből.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!