Hirdetés
Hirdetés

Az USR képviselői sem szavazzák meg a bizalmatlansági indítványt

•  Fotó: Dominic Fritz/Facebook

Fotó: Dominic Fritz/Facebook

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselői és szenátorai kedden jelen lesznek a parlament két házának együttes ülésén, de nem szavaznak a bizalmatlansági indítványról – jelentette be hétfőn Dominic Fritz pártelnök.

Székelyhon

2026. május 04., 18:292026. május 04., 18:29

Hétfői parlamenti sajtónyilatkozatában a politikus közölte, hogy az USR-frakciók tagjai névsorolvasáskor azt mondják majd, hogy „jelen, nem szavazok”. Hozzátette, hogy

értesülései szerint hasonlóan járnak majd el a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ képviselői és szenátorai is.

Hirdetés

Fritz elmondta, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök részt vett az USR parlamenti frakcióinak hétfői együttes ülésén, ahol megköszönte a párt minisztereinek munkáját. „Mi pedig egyértelműen támogatásunkról biztosítottuk az általa vezetett kormányt” – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.

A pártelnök felelősségteljes magatartásra szólította fel a parlament tagjait a keddi szavazás előtt. Kijelentette, hogy a romániai polgárok már most megérzik a pénztárcájukon a bizalmatlansági indítványt kezdeményező Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) „felelőtlen lépéseinek” következményeit.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

a bizalmatlansági indítvány sorsa még nem dőlt el.

Szerinte több olyan parlamenti politikus is van, aki aláírta ugyan az indítványt, de közben felismerte, hogy a PSD és az AUR csapdát állított a romániaiaknak.

„A romániai polgárok már most magasabb törlesztőrészleteket fizetnek a hitelek után. A lej az elmúlt napokban hirtelen és jelentősen leértékelődött. Éppen ezért úgy gondolom, nagyon is lehetséges, hogy meglepetés születik, és az indítvány elbukik” – jelentette ki Fritz.

A PSD, az AUR és a Béke - Románia az első parlamenti frakcióinak bizalmatlansági indítványát, amelyet 254 törvényhozó támogatott aláírásával, múlt szerdán olvasták fel a parlament két házának együttes ülésén. Az indítványról kedden 11 órától vitáznak és titkos, golyós szavazással döntenek.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Gyergyószentmiklósi tömbházfelújítások: mostantól a lakókon a sor

Több mint 41 millió lej az összértéke azoknak a projekteknek, amely révén 11 gyergyószentmiklósi tömbház újulhat meg. A finanszírozást megszerezte az önkormányzat, most a lakók kell felvállalják a maguk hozzájárulását.

Gyergyószentmiklósi tömbházfelújítások: mostantól a lakókon a sor
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Így néznek ki a legfrissebb munkanélküliségi mutatók Romániában

A szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban 6,4 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,4 százalékponttal kisebb, mint júniusban – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Így néznek ki a legfrissebb munkanélküliségi mutatók Romániában
2026. szeptember 01., kedd

Nicușor Dan: Románia a NATO keleti szárnyának és a térség biztonságának megerősítésén dolgozik

Románia a NATO keleti szárnyának és a régió biztonságának megerősítéséhez is hozzájárul, miközben továbbra is kiemelten fontosnak tartja az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerséget – jelentette ki Nicușor Dan kedden.

Nicușor Dan: Románia a NATO keleti szárnyának és a térség biztonságának megerősítésén dolgozik
2026. szeptember 01., kedd

Rengett a föld Romániában, az utóbbi egy hónapban tizenegyedszer

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt kedden 9 óra 54 perckor Vrancea megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Rengett a föld Romániában, az utóbbi egy hónapban tizenegyedszer
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Szlovákia alacsonyan repülő célok felderítésére alkalmas radarokat küld Romániába

A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Szlovákia alacsonyan repülő célok felderítésére alkalmas radarokat küld Romániába
2026. szeptember 01., kedd

Már 39 lejért is lehet szállást foglalni a román tengerparton

Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek program, amelynek keretében személyenként és éjszakánként már 39 lejtől lehet szállást foglalni a román tengerparton. Az akció szeptember 30-ig tart, egyes ajánlatok pedig októberben is érvényesek.

Már 39 lejért is lehet szállást foglalni a román tengerparton
2026. szeptember 01., kedd

17 banival lett olcsóbb a gázolaj, de így sem tankolhatunk 10 lej alatt mindenhol

Olcsóbban lehet tankolni gázolajat Romániában, miután a pénzügyminisztérium 20-ról 25 százalékra növelte az üzemanyag ideiglenes jövedékiadó-kedvezményt, kedden. A mérséklődés azonban nem jelenti azt, hogy mindenhol 10 lej alatti az üzemanyag ár.

17 banival lett olcsóbb a gázolaj, de így sem tankolhatunk 10 lej alatt mindenhol
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
2026. augusztus 31., hétfő

Már le sem tudott jönni az autópályáról a medvebocs – a helyszínen elpusztult

Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.

Már le sem tudott jönni az autópályáról a medvebocs – a helyszínen elpusztult
2026. augusztus 31., hétfő

Nem csak divatkellék: ezért érdemes tudatosan napszemüveget választani

A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.

Nem csak divatkellék: ezért érdemes tudatosan napszemüveget választani
Hirdetés