
Fotó: presidency.ro
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) készen áll „harcolni” az ország megreformálásáért az Ilie Bolojan vezette kormányban – jelentette ki Dominic Fritz pártelnök a Nicușor Dan államfővel folytatott csütörtöki egyeztetések után.
2025. június 19., 15:142025. június 19., 15:14
A politikus elmondta: a megbeszélésről abban a hitben távoztak, hogy a politikai erők képesek lesznek a korábbi kormányoktól eltérő kormányt alakítani, az USR pedig készen áll arra, hogy Ilie Bolojan miniszterelnök oldalán, az állampolgárok érdekeit szem előtt tartva az állam gyökeres reformjáért küzdjön – írja az Agerpres.
Fritz szerint a négy párt közötti eddigi tárgyalások „ígéretes alapot” nyújtanak a reformokhoz. Úgy vélekedett, hogy mind hangnemben, mind hozzáállásban változás van a tavaly decemberi egyeztetésekhez képest.
A politikus rámutatott arra is, hogy
Ugyanakkor elismerte, hogy a helyreállítási források maradéktalan lehívásához Romániának eleget kell tennie az Európai Bizottság néhány követelményének, amihez a bevételek növelésére, tehát adóemelésre is szükség van.
Fritz beszélt arról is, hogy szerinte Bolojan olyan kormányfő lesz, aki valódi változásokat akar, és küzdeni fog ezek megvalósításáért.
Nicușor Dan államfő csütörtökön a parlamenti pártok küldöttségeivel konzultál a Cotroceni-palotában a miniszterelnök-jelölt személyéről.

Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal a miniszterelnök-jelölt személyéről.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
szóljon hozzá!