
Az újjáélesztésnél minden egyes perc számít. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hiánypótló és egyedülálló kezdeményezést bonyolít le július 28. és augusztus 27. között Hargita megyében a mentőszolgálat: BLS-maratont, azaz alapszintű újraélesztést oktató képzéssorozatot tartanak a térség számos településén. Az akció segítséget nyújt a lakosság számára abban, hogy vészhelyzet esetén eredményesen közbeléphessenek, és akár életeket mentsenek.
2021. július 15., 21:422021. július 15., 21:42
Egészségügyi vészhelyzetek esetén a legfontosabb tényező az idő, a gyors közbelépés, mégis kevesen vannak tisztában azzal, mit kell tenni hasonló helyzetekben.
Ezért döntött úgy a Hargita Megyei Mentőszolgálat és az Erdély Mentőcsoport csíkszéki fiókja, hogy egyhónapos, alapszintű újraélesztést tanító képzéssorozatot szervez, amely során
A BLS-maraton részleteiről Péter Szilárd vezérigazgatóval, Domokos Iván orvosigazgatóval és Péter Blanka szakmai felelőssel beszélgettünk.
A BLS az angol Basic Life Suport kifejezés rövidítése, ami magyarul alapszintű újraélesztést jelent. Ennek célja, hogy
Mint Péter Szilárd elmondta, az egyhónapos képzéssorozat alatt arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a sürgősségi esetekben mennyire fontos tudni, hogy miként kell helyesen hívni a 112-es egységes segélyhívószámon keresztül a mentőt, illetve annak megérkezéséig hogyan tudunk segíteni a bajbajutott személyen.
„Az előadások során erről a két dologról fogunk beszélni, mivel az a tapasztalatunk, hogy sokan nem tudják, hogyan kell helyesen hívni a mentőt, azt pedig még kevesebben, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha valakinek megáll a szíve, és az élete veszélyben van. Ilyenkor nagyon hamar be kell avatkozni, és a beavatkozótól függ, hogy milyen eséllyel lehet majd újjáéleszteni a beteget.
– részletezte Péter Szilárd. Hozzátette: a városokban és néhány nagyobb vidéki településen öt órán át (10-15 óra között), a kisebbekben pedig három órát át (10-13 óra között) lesznek jelen, és minden helyszínen több csoportot fogadnak óránként. Ezért arra kérik az érdeklődőket, hogy ha akkor érkeznek majd, amikor egy előadás már elkezdődött, várják meg a következő csoportot. Azt is megtudtuk továbbá, hogy
A BLS-maraton tervezett programja és helyszínei. Infografika: Tóth Szilárd
„Ezzel a maratonnal elérhetjük, hogy Hargita megye még biztonságosabb legyen, hiszen ha a képzésen résztvevők találkoznak majd egy vészhelyzettel, tudni fogják, hogy mit kell tenni.
– húzta alá a vezérigazgató.
Ennek kapcsán Péter Blanka bővebben is kitért arra, miért fontos a gyors beavatkozás. Mint részletezte, a szívmegállás kezdetétől a szervek oxigénállátása megszűnik, erre az oxigénhiányra pedig az agyunk a legérzékenyebb. „Az agyunk öt percnél többet nem él túl oxigén nélkül.
Ha két perc telik el segítség nélkül, a páciens elveszít az agyának működéséből egy bizonyos mennyiséget, ha három perc, akkor már kétszer annyit, öt perc után viszont valószínűleg már csak a szíve fog újraindulni, de örökre kómában marad. Ezért fontos, hogy
Ehhez nincs szükség semmilyen felszerelésre vagy bármi egyébre, csupán a két kezünkre és a jóindulatunkra.
– hangsúlyozta.
A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!