
Fotó: Gábos Albin
A Victoria-palotában üléseznek kedden délután a koalíciós pártok vezetői. A megbeszélés fő témáját a helyi és a központi közigazgatást érintő intézkedések képezik.
2025. október 07., 16:012025. október 07., 16:01
2025. október 07., 16:042025. október 07., 16:04
Az ülésen Ilie Bolojan miniszterelnök, a PNL elnöke mellett részt vesz a PSD ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu, valamint más politikai vezetők, köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Daniel Băluță, Gheorghe Șoldan (PSD), Ciprian Ciucu (PNL), illetve a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetője, Varujan Pambuccian – írja az Agerpres hírügynökség.
Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy
A PSD vezetőségi ülése után nyilatkozó politikus elmondta, hogy a párt gazdaságélénkítő javaslatait ismertetni fogják a keddre tervezett koalíciós tárgyalásokon is.
Ugyancsak hétfőn Lia Olguța Vasilescu craiovai polgármester azt nyilatkozta, hogy a PSD a betöltött önkormányzati állások legfeljebb húszszázalékos csökkentését fogja javasolni a koalíciónak a keddi tárgyalásokon.
Azt is közölte, hogy alternatív megoldásként a PSD lehetővé tenné azoknak a megyei tanácsoknak és polgármesteri hivataloknak, amelyek nem tudnak létszámleépítést végrehajtani, hogy tíz százalékkal csökkentsék a bérköltségeiket. A politikus hozzátette: a PSD azt szeretné, hogy
Tárgyalni fognak a koalíciós ülésen a bukaresti főpolgármester-választásról is. Ennek kapcsán Grindeanu hétfőn azt mondta, pártja nem változtatta meg a véleményét és továbbra is azt támogatja, hogy a koalíciós pártok vagy közös jelöltet indítsanak, vagy mindegyiküknek saját jelöltje legyen.

Ilie Bolojan hétfőn a parlamentben kijelentette, hogy ez nem a „siránkozás vagy boszorkányüldözés” ideje, ki kell javítani az elmúlt évek igazságtalanságait.
A korábban becsült 25 ezer lej helyett mintegy 65 ezer lejre lesz szükség a vesebeteg csíkszeredai Sándor Noah magyarországi gyógykezeléséhez. A kisfiúra két műtét vár Pécsen, a szükséges összeget novemberig kell előteremteni.
Megkezdődött hétfőn a Cotroceni-palotában a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülése.
Egyelőre ismeretlen okokból ütközött egy forgalmi táblát tartó oszlopnak hétfőn délután egy sofőr a csíkszeredai Brassói úton – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) köré szerveződő kormány súlyos kockázatot jelentene a teljes gazdasági szféra számára.
Közzétette az Országos Meteorológiai Szolgálat a következő kéthetes, szeptember 7–20. közötti időszakra vonatkozó kéthetes időjárás-előrejelzését. Panaszra nem nagyon lehet okunk, legfeljebb az „időzítésre”.
Románia bruttó hazai terméke (GDP) az idei első félévben a nyers adatok szerint 0,7 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 1,6 százalékkal csökkent 2025 azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból.
Harmadik napja folytatják a hatóságok a keresést a Moldovai Köztársaságból származó, 26 éves férfi után, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy autót lopott el Bulgáriában, amivel egészen Mehedinți megyéig jutott.
Alkoholos befolyásoltság alatt volt az a sofőr, aki diákokat szállított iskolába Temes megyében. A rendőrök megbírságolták a férfit, és ideiglenesen felfüggesztették a jogosítványát.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter hétfő reggeli üzenetében arra biztatta az új tanévet kezdő tanulókat, élvezzék az előttük álló tanulási lehetőséget, és hangsúlyozta, hogy az oktatás a kapu a világ felé.
Jócskán lehűlt az idő szeptember 7-re, az új tanév első napjára Székelyföld-szerte. Hargita megyében vannak olyan foltok, ahol kék színnel jelzi az Országos Meteorológiai Szolgálat térképe, hogy fagypontig esett vissza a hőmérséklet.
3 hozzászólás