
Fotó: Both Ildikó
Közleményben reagált a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ frakciója a Bocsárdi László színházigazgató menedzseri kiértékelése körül kialakult helyzetre. A frakció értetlenül áll az MPP kijelentései előtt, miszerint az értékelő zsűri létrehozásában megkerülték volna őket.
2010. június 04., 13:412010. június 04., 13:41
2010. június 04., 14:552010. június 04., 14:55
Fotó: Both Ildikó
Mint ismeretes, Bocsárdi László a Tamási Áron Színház igazgatójának menedzseri munkáját értékelte egy háromtagú bizottság, melynek eredményeként nem hosszabbítják meg vezetői szerződését a jövőben. A színházigazgató nyilatkozatot adott ki, melyben cáfolja a felhozott vádakat, és kijelentette, megfellebbezi az értékelést, mely mögött politikai döntést lát. „Olyan politikai szándékot érzek belefolyni az intézmény ügyeibe, ami mellett a versenyvizsga eredményét és egyben a Tamási Áron Színházból való eltávolításomat előre eldöntött játszmának látom” – áll Bocsárdi László közleményében.
Fotó: Both Ildikó
Ezekre a felhozott vádakra és a kialakult helyzetre reagált az RMDSZ frakció péntek délben, kiemelve, hogy a 2010. április 29-én lezajlott soros ülésen Sepsiszentgyörgy önkormányzata ellenszavazat nélkül elfogadta azt a határozatot, amely a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2009. évi menedzsmentjének, valamint a menedzseri szerződés teljes időtartamára vonatkozó tevékenységnek a végleges kiértékelését szabályozta.
Fotó: Both Ildikó
A szövetség közleményében kiemelik, alaptalan, népszerűségi és politikai tőkét kovácsoló nyilatkozatnak tekintik a Magyar Polgári Párt közleményét, illetve a Bocsárdi László menesztésére vonatkozó híreszteléseket. Ezt azzal támasztják alá, hogy a menedzseri kiértékelés teljes mértékben megfelelt a törvény szerint előírtaknak, a kiértékelő bizottság összetétele és szakmai felkészültsége pedig vitathatatlan.
Ugyanakkor a CIVEK elektronikus petíciója olyan politikai színezetet ad az ügynek, amelytől teljes mértékben elzárkóznak az RMDSZ-es képviselők. A frakció tagjai kiemelték, a színházi menedzser tevékenységi beszámolóját elfogadta a bizottság, az eredmény alapján Bocsárdi Lászlónak lehetősége lesz arra, hogy a szerződés lejárta után kiírandó menedzseri szakvizsga nyomán újra betölthesse ezt a tisztséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!