„Kopogtatós”, házalós kampányt szervez a székelyudvarhelyi RMDSZ, melynek során tagságukat mérik fel.
2010. március 29., 15:552010. március 29., 15:55
2010. április 08., 20:522010. április 08., 20:52
Átvettem a szervezetet, melynek az elmúlt két év során tagja voltam, megtörtént 100%-osan a leltár is, indulhat a megvalósítás – tudatta Grünstein Szabolcs elnök hétfői sajtótájékoztatóján, majd azzal folytatta, hogy pezsgővé kell tenni, fel kell frissíteni az RMDSZ-t, vissza kell vinni az emberekhez, el kell érni, hogy a döntések ne fent szülessenek, egy élő csatornát kell kialakítani szervezet és tagok között.
Grünstein célja, hogy eljussanak minden udvarhelyi polgárhoz. „Önkéntesek segítségével „kopogtatós” kampányt indítunk. Ajtóról-ajtóra járva rákérdezünk arra, hogy ki RMDSZ-tag, és ki nem, fizet-e tagsági díjat, majd megkérjük, töltsön ki egy kérdőívet is, illetve tájékoztatási céllal az elérhetőségeit is elkérjük. Itt jegyezte Grünstein meg, hogy a tagsági díj évi hat lej, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek pedig 1,2 lej.
Fogadják az önkénteseket pozitívan, szánjanak rájuk 5 percet, hisz nem a szavazatukat kérjük, ezúttal inkább teljesíteni akarunk” – mondta Grünstein Szabolcs, aki szerint a közös cél: mindenki érezze úgy, hogy a szervezet az övé. Azt is tudatta, hogy a kopogtatós kampány már a héten elindul.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!