
Fotó: Kristo Robert
Kialakult a végleges eredmény az idei érettségit követően: az óvások megoldása utáni átmenési arány Hargita megyében 74,62 százalék.
2010. július 09., 13:492010. július 09., 13:49
2010. július 10., 13:592010. július 10., 13:59
Fotó: Kristo Robert
Az óvások megoldása után emelkedett még az érettségi Hargita megyei átmenési aránya. Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő közlése szerint a végleges érettségi eredmények szerint a megyében az érettségizők 74,62 százaléka vizsgázott sikeresen. Az óvások megoldása előtt 72,08 százalékos volt az átmenési arány.
Az idei érettségin az utóbbi évek legalacsonyabb átmenési aránya született. Bár a végleges eredmény országszinten a középmezőny élére emeli a megyét, az előző évek eredményeihez viszonyítva továbbra is jóval gyengébb: 2009-ben 84,19 százalékos volt a megyében az átmenési arány, 2008-ban a diákok 78,69 százaléka ment át az érettségin, 2007-ben pedig a diákok 86,97 százaléka érettségizett sikeresen.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.
Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.
szóljon hozzá!