Az ördög magyar bibliájának térhódítása

Tell Vilmos, Gessler Hermann, Harras Rudolf, Fürst Walter, Reding Itell, Rudenz Ulrich, Stüszi vadász, Kouni pásztor… Ők elsősorban Friedrich Schiller 1804-ben írt, egyik verziójában Kolozsváron 1827-ben, majd Nagybányán 1833-ban, a pesti Nemzeti Színházban

Tegyük hozzá gyorsan, hogy lovas királyok már a 16. században is előfordultak kártyákon, Unger Mátyás győri kártyafestő pedig már 1800 körül a négy évszakot szimbolizálta az ászain. Schneider abban sem volt első, amiként azt sok helyen hangoztatják, hogy irodalmi mű szolgált kártyamintái forrásául, sem grafikájában mutatott tükörképet alkalmazásában:

A magyar kártyával főként alsóst (kalabriászt), felsőst, kapárit, durákot, jópetákot, szabólegényt, kopkát, nasivasit (fáraót), makaót, snapszert (66-ost), ultit, 21-et, zsírozást, tartlit, lórumot, preferánszot, ferblit játszottak régen, némelyek ezek közül ma is divatosak. Ifjú legénykoromban a szüleim főként a ramslit nyomták Csernátonban: általában négy család társult olyasformán, hogy minden egyes téli este más-más házánál gyűltek össze, és nagy ritkán, ha valamelyik koma épp hiányzott, a kibicnek is osztottak lapot.

Mifelénk állítólag I. Mátyás uralkodása idején (1458–1490) jelent meg a király itáliai kapcsolatainak köszönhetően, előbb a főúri körökben, aztán fokozatosan egyre szélesebb rétegeket meghódítva, holott egy kassai céh már 1429-ben rendeletet adott ki, miszerint

„Sok ezer embert kergetett halálba”

Az „ördög bibliája” azonban szedte is rendesen az áldozatait, nemigen válogatva gazdagok és szegényebbek között. A korabeli lapok tele voltak káros voltának ecsetelésével, amit a sok esetben öngyilkossággal végződő eladósodásokról, elszegényedésekről, börtönbe kerülésekről szóló tragédiák, történetek taglalásával támasztottak alá.

A Székely Nemzet cikkírója már 1900-ban kénytelen megállapítani: „ha végigtekintünk Európa czivilizált országain, egyre sem akadunk, melyben a kártyajáték oly nagy szenvedéllyel és eszeveszett hévvel folyna, mint Magyarországon. Minálunk nincs társas összejövetel, kezdve a vasúti szűk kupé szakaszaitól egészen a legfényesebb elite bálokig, ahol

A Székely Tanügy tárcaírója pedig egy évvel később ekképpen áradozik Szászországról: „Mi tette ily gazdaggá, népessé ezt a kicsinyke országot? Semmi más, mint e faj kitűnő tulajdonsága: a szorgalom és józanság. És igaz, ebbe a nagy Drezdába nincs annyi tivornya, kártyázás, időlopás, mint a kicsinyke Marosvásárhelyen.”

1887-ben ennyi időre volt szüksége gróf Bethlen Márknak is, hogy elkártyázza radnóti uradalmát a nyertes gróf Haller József javára. A székelytamásfalvi Thury–Bányai-kastély egykori urának, Thury Gergelynek már nagyobb szerencséje volt annyiban, hogy miután a kastélyt, az összes helyi birtokát, sőt a feleségét is elveszítette kártyán, legalább az utóbbit még a reggel beállta előtt vissza tudta nyerni az öreg Bányai Kristóftól.

Rhédey Janka (1834–1904) a dúsgazdag erdélyi mágnás, Rhédey Lajos lánya volt, akinek családja az angol királyi házzal is atyafiságot ápolt, és aki szerelemből ment férjhez a rangjához képest jóval szerényebb helytartósági tisztviselőhöz.

Töretlen népszerűségét jelzi, hogy a Homoródkeményfalván élő Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus