Az ördög magyar bibliájának térhódítása

Tell Vilmos, Gessler Hermann, Harras Rudolf, Fürst Walter, Reding Itell, Rudenz Ulrich, Stüszi vadász, Kouni pásztor… Ők elsősorban Friedrich Schiller 1804-ben írt, egyik verziójában Kolozsváron 1827-ben, majd Nagybányán 1833-ban, a pesti Nemzeti Színházban

Első alkalommal a pesti Chwalowsky Ödön vagy Schneider József vitte fel őket kártyalapokra 1835 tájékán – a kártyatörténettel foglalkozók többsége az utóbbi mellett teszi le a garast.

Akkoriban a cenzúra miatt nem lett volna ildomos olyanszerű történelmi személyiségeket megmintázni, mint mondjuk Mátyás király vagy II. Rákóczi Ferenc, de

Tegyük hozzá gyorsan, hogy lovas királyok már a 16. században is előfordultak kártyákon, Unger Mátyás győri kártyafestő pedig már 1800 körül a négy évszakot szimbolizálta az ászain. Schneider abban sem volt első, amiként azt sok helyen hangoztatják, hogy irodalmi mű szolgált kártyamintái forrásául, sem grafikájában mutatott tükörképet alkalmazásában:

A második világháborút követően az anyaországban a Játékkártyagyár lett a Piatnik „jogutóda”.

A magyar kártyával főként alsóst (kalabriászt), felsőst, kapárit, durákot, jópetákot, szabólegényt, kopkát, nasivasit (fáraót), makaót, snapszert (66-ost), ultit, 21-et, zsírozást, tartlit, lórumot, preferánszot, ferblit játszottak régen, némelyek ezek közül ma is divatosak. Ifjú legénykoromban a szüleim főként a ramslit nyomták Csernátonban: általában négy család társult olyasformán, hogy minden egyes téli este más-más házánál gyűltek össze, és nagy ritkán, ha valamelyik koma épp hiányzott, a kibicnek is osztottak lapot.

Kártyatörténet dióhéjban

A kártya 3000 ezer éves történetének kezdeteit egyesek a perzsákig, mások Indiáig, megint mások az ókori Kínáig vezetik vissza, ahol Senn-Ho császár uralkodása idején egy udvarhölgy szórakoztatására használták. A Wikipédia szócikke szerint 1370 körül, a mamlukok közvetítésével, Egyiptomon keresztül jutott el Európába, de akkor mit kezdjünk az olyan feljegyzésekkel, miszerint

Lehet, hogy az európai kártya teljesen külön utat járt be, és Franciaország vagy Olaszország lehetett a bölcsője, mindenesetre mindkét országban már a 14. században elterjedtnek számított.

Olyat is olvasni a szakirodalomban, hogy Angliában I. Eduard király honosította meg (1272-től 1307-ig uralkodott), Spanyolországban pedig I. Károly 1387-ben már be is tiltotta.

Mifelénk állítólag I. Mátyás uralkodása idején (1458–1490) jelent meg a király itáliai kapcsolatainak köszönhetően, előbb a főúri körökben, aztán fokozatosan egyre szélesebb rétegeket meghódítva, holott egy kassai céh már 1429-ben rendeletet adott ki, miszerint

Volt, amelyik csak mértékletességre intette a játszókat, de többségük tiltotta, sőt pénzbüntetéssel sújtotta a kártyázókat.

1697-ben keserűen jegyezték fel a végvári katonákról: „Inkább heverésben, dőzsölésben, éjjeli nappalikártyázásban, mint sem a várak őrizetében voltak foglalatosok.” 1736-ban Erdélyben „innepekben, de kivált sátoros innepekben... kártyával is szabad volt játszódni, de másszor nem.”

1780-ban bevezették a szerencsejátékot tiltó rendelkezést, 1881-ben pedig a kártyaadót, de nem sok eredménnyel, hiszen

A 19. század második felében aztán a többi társadalmi réteget is meghódította, de kaszinókban, korhelyeken is az számított a legelterjedtebb szórakozási formának.

„Sok ezer embert kergetett halálba”

Az „ördög bibliája” azonban szedte is rendesen az áldozatait, nemigen válogatva gazdagok és szegényebbek között. A korabeli lapok tele voltak káros voltának ecsetelésével, amit a sok esetben öngyilkossággal végződő eladósodásokról, elszegényedésekről, börtönbe kerülésekről szóló tragédiák, történetek taglalásával támasztottak alá.

A Székely Nemzet cikkírója már 1900-ban kénytelen megállapítani: „ha végigtekintünk Európa czivilizált országain, egyre sem akadunk, melyben a kártyajáték oly nagy szenvedéllyel és eszeveszett hévvel folyna, mint Magyarországon. Minálunk nincs társas összejövetel, kezdve a vasúti szűk kupé szakaszaitól egészen a legfényesebb elite bálokig, ahol

A Székely Tanügy tárcaírója pedig egy évvel később ekképpen áradozik Szászországról: „Mi tette ily gazdaggá, népessé ezt a kicsinyke országot? Semmi más, mint e faj kitűnő tulajdonsága: a szorgalom és józanság. És igaz, ebbe a nagy Drezdába nincs annyi tivornya, kártyázás, időlopás, mint a kicsinyke Marosvásárhelyen.”

1887-ben ennyi időre volt szüksége gróf Bethlen Márknak is, hogy elkártyázza radnóti uradalmát a nyertes gróf Haller József javára. A székelytamásfalvi Thury–Bányai-kastély egykori urának, Thury Gergelynek már nagyobb szerencséje volt annyiban, hogy miután a kastélyt, az összes helyi birtokát, sőt a feleségét is elveszítette kártyán, legalább az utóbbit még a reggel beállta előtt vissza tudta nyerni az öreg Bányai Kristóftól.

– tudjuk meg a Székely Nemzet 1904/16. számából. „Ezentúl aztán annak élt, most már igen szerény anyagi viszonyok közt, hogy a társaságban eszméinek propagandát csináljon. A természethez való visszatérés elvét hirdette...”

Rhédey Janka (1834–1904) a dúsgazdag erdélyi mágnás, Rhédey Lajos lánya volt, akinek családja az angol királyi házzal is atyafiságot ápolt, és aki szerelemből ment férjhez a rangjához képest jóval szerényebb helytartósági tisztviselőhöz.

Töretlen népszerűségét jelzi, hogy a Homoródkeményfalván élő Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus

Schneider József egykori kártyafestőműhelye helyén, a mai VII. kerületi Kazinczy utca 55. szám alatt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus nyitott kocsmát 1987-ben, ahol 1996-ban emléktáblát is avattak, és ahol azóta minden év december 29-én összegyűlnek a kártyások a mester emlékére.