
Csomagbontás. Előfordul, hogy szállítás során károsodik a megrendelt termék
Fotó: Barabás Ákos
Egyre több az online vásárlásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi panasz Hargita megyében, de ez főként azzal magyarázható, hogy évről évre jelentősen nő az internetes kereskedelem mértéke környékünkön is. A vásárlók leggyakrabban a megrendelt termék késéséről tesznek bejelentést a fogyasztóvédelmi felügyelőségen.
2017. március 24., 12:112017. március 24., 12:11
Laurenţiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője megkeresésünkre elmondta, a vásárlók leginkább arra panaszkodnak, hogy késik a megrendelt termék, illetve hogy a kereskedő nem térítette vissza időben az általuk visszaküldött termék árát. Laurenţiu Moldovan szerint gyakori probléma az is, hogy sok vásárló nem tudja, a termék visszaküldésekor a postaköltség legtöbbször a vásárlót és nem a szolgáltatót terheli, így visszaküldés esetén gyakori panasz a fogyasztók részéről, hogy nem kapták vissza a vásárlás teljes költségét. Egyébként véleménye szerint az online vásárlásra vonatkozó hazai szabályozások nagyon fogyasztóközpontúak.
Azt is megtudtuk, hogy a Hargita megyei fogyasztók a hazai internetes oldalakra szoktak panaszkodni, külföldiekre az utóbbi időben egyáltalán nem. Előfordul az is, hogy csomagolás vagy szállítás során megsérül, károsodik a megrendelt termék. A házhoz szállítással kapcsolatban Laurenţiu Moldovan elmondta, hogy míg a gyorspostákra sokan panaszkodnak, az államira szinte egyáltalán nem.
Számos esetben előfordul, hogy az árkedvezmény csupán a készlet erejéig tart, és ezt nem veszi észre a megrendelő, így utólag méltatlankodik – említett egy másik fogyasztói problémát a főfelügyelő. Vannak olyan esetek is, hogy a megrendelő várta a terméket, de az nem érkezett meg, hiszen csak a készlet erejéig tartott, amit a forgalmazó helyesen fel is tüntetett a weboldalon, ám a vásárló nem vette észre.
– szögezte le Moldovan. Hozzátette, a panaszokkal kapcsolatos eljárás már rutinszerűvé vált náluk, de a legtöbb eset egyedi, ezért egyenként kivizsgálják azokat.
Meg kell őrizni a csomagolást vagy sem?
Noha az eredeti csomagolás megőrzésére vonatkozóan tavaly enyhítettek a törvényen, jó tudni, hogy vannak termékek, amelyeket továbbra is csak az eredeti csomagolásban lehet visszaküldeni a forgalmazónak, ilyenek például a gyógyszerek – magyarázta Moldovan. Azt is elmondta, hogy a termék 14 napon belüli indoklás nélküli visszaküldése esetén is fontos, hogy az eredeti csomagolásban, bolti állapotban postázza azt a fogyasztó. Volt rá példa, hogy piszkosan, használtan küldtek vissza ruhaneműt, amiért nem volt hajlandó visszatéríteni a kifizetett összeget a kereskedő – tudtuk meg.
Alsósófalva utcái zeneszótól és tánctól voltak hangosak szombaton. Csattogtak az ostorok, perdültek a szoknyák, idősek és fiatalok maskarába bújva űzték el a telet a 34. Hargita Megyei Farsangbúcsúztatón. Idén a szentegyházi csoportot kísértük el.
Öt megyében, közöttük Maros és Hargita megyében is közúti ellenőrzést tartanak a rendőrök vasárnap a 15-ös országúton.
Nyersen felvágva vagy árnyékos helyen szárítva, továbbá olajként vagy ecetként egyaránt használják, mifelénk főként pityóka- és bárány(fej)levesek készítésekor. A tárkonyról lesz szó, ha már azt tartjuk a legautentikusabb zöldfűszerünknek. De az is!
Több mentőegységet riasztottak, köztük egy mentőhelikoptert is Marosvásárhelyről, miután szénabála zuhant egy hétéves gyermekre a Szeben megyei Szászivánfalván.
Egy nő életét vesztette, miután kigyúlt az autójuk, amelyben férjével együtt tartózkodtak Bukarestben. A kisautó egy kétszemélyes elektromos jármű volt, egy üléssel elöl, egy másikkal hátul – írja a román sajtó.
Bűnügyi eljárás indult két férfi ellen, miután a közúti ellenőrzéskor egyikük hamis iratot mutatott fel, a másikuk ittasnak bizonyult.
A február 2. és 8. közötti héten végzett ellenőrzések során 2651 bírságot rótt ki az autópálya-rendőrség.
Tavaszi időjárás van még szombaton a legtöbb székelyföldi településen, de jó tudni, hogy a Hargita megyei sípályák ennek ellenére is működnek.
Hétfőig az ország legnagyobb részén csapadék várható, a hegyekben havas eső és havazás formájában. Emellett az időjárás vasárnaptól jelentősen lehűl, elsősorban az ország északi felében, majd a többi térségben is.
Két tűzesethez is ki kellett vonulniuk pénteken a Maros megyei tűzoltóknak: Abosfalván háztartási hulladék gyúlt ki, Dédabisztrán száraz növényzet.
szóljon hozzá!