
Fotó: Boda L. Gergely
Valós decentralizáció nélkül lehetetlen végrehajtani az ország közigazgatási-területi újjászervezését – erre a következtetésre jutottak augusztus 18-án a Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea által szervezett tanácskozáson jelen lévő elöljárók. Elsősorban a minisztériumi tulajdonban levő ingatlanokat, telkeket kellene átadni az önkormányzatoknak.
2011. augusztus 21., 16:072011. augusztus 21., 16:07
2011. augusztus 22., 15:512011. augusztus 22., 15:51
„A regionalizációhoz nem lehet hozzákezdeni decentralizáció nélkül. A helyi önkormányzatok jobban tudják, mire van szüksége a lakosságnak, mint a Bukarestben üldögélő miniszterek, ezért itt, helyben kellene a döntéseket meghozni. Ha elvennének bizonyos feladatokat a tárcavezetőktől, már nem is lenne olyan kapós a miniszteri állás” – fogalmazott Dorin Florea.
Helyben kellene a döntéseket meghozni
A tanácskozáson jelen lévő Marius Paşcan kormánybiztos elmondta: Maros megyében vannak olyan községek, amelyek saját magukat sem tudják fenntartani. „Ezeknek nem is szabadna létezniük. A vezetőik folyamatosan állami segítségre várnak. Az ilyeneket a szomszédos, fejlettebb községekhez kellene csatolni. Sajnos ebbe Bukarest is beleszól, pedig mi tudjuk itt, hogy ez így nem jó” – fogalmazott.
Dorin Florea példaként az Azomureş vegyipari kombinátot említette. „Az üzem naponta mérgezi a marosvásárhelyieket, mégsem tehetünk semmit ellene. Hiába vagyunk mi a szenvedő alanyok, a döntés nem a mi kezünkben van, hanem a miniszterében” – mondta.
A várva várt lépés
A polgármester szerint minden elöljáró arra vár, hogy a szaktárcák átadják az önkormányzatoknak a tulajdonukban levő ingatlanokat, telkeket, úgy, hogy azokat ne igényelhessék vissza egykori tulajdonosaik. Ez lenne az első lépés a valós decentralizáció felé. A védelmi minisztériumnak a kaszárnyákat, sorozóközpontokat, repülőtereket, mezőgazdasági területeket át kellene adnia az önkormányzatoknak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a kutatóközpontok tulajdonjogát kellene átruházza. „A szászrégeni Juhtenyésztő és kutatóközpont tulajdonában 900 hektár terület van, és csak tíz sertést tartanak – négy mérnököt foglalkoztatnak. […] Ezeknek az állomásoknak a tevékenységét felül kellene vizsgálni, és egy új kutatási programot kellene kidolgozni számukra. Az így felszabaduló területeket pedig át kellene adni az önkormányzatoknak” – olvasható az ülésen kiosztott dokumentumban.
Ingatlanok, földterületek
A kulturális minisztériumnak a múzeumokat, műemlékeket, kastélyokat, színházakat, míg a szállításügyi minisztériumnak a használaton kívül helyezett állomások épületeit, aluljárókat kellene átengednie. Utóbbi esetében a dokumentum kidolgozói megjegyzik: a szaktárcának kellene karbantartania azokat az országúti szakaszokat, amelyek átszelik a településeket, és fizetniük azok kivilágítását. A belügyminisztérium a tűzoltók, csendőrök által használt ingatlanokat, a tanügyminisztériumnak a sportpályákat, táborokat kellene átadnia az önkormányzatoknak. Az Igazságügyi Minisztérium a börtönök, a környezetvédelmi minisztérium az erdők, hidak, gátak tulajdonjogát kellene átruházza a helyi hatóságokra.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!