
Fotó: Pinti Attila
A Kászoni-medencében a húshagyókedd évtizedek óta a bikaütés, azaz a farsangtemetés napja: a kászoniak hagyományosan a bikaütés elnevezés alatt meghonosodott rendezvénnyel temetik el a telet, éjfélig mulatoznak, majd a szórakozást felváltja a böjti időszak.
2018. február 12., 18:512018. február 12., 18:51
Egy hagyományos sorrend szerint évente más-más faluban ütik meg a bikát, idén Kászonimpéren tartják az eseményt – tudtuk meg András Zoltántól, Kászonaltíz polgármesterétől. Mint mondta, minden évben szentmisével nyitják meg a rendezvényt, és ez idén sem lesz másképp: kedden 12 órakor a kászonaltízi kápolnában megáldják a farsangolókat, akik ezt követően jelmezekbe öltözve, zenés kísérettel elindulnak Impér felé.
A kászoni farsangtemetés sajátja, hogy a bikát mindig egy hídon ütik meg, így idén a kászonimpéri hídon temetik el közösen a telet a község lakói.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
szóljon hozzá!