
Számos terv készült már korábban is a gyilkostói fejlesztésekre, a mostani elvileg 3-4 hónap alatt kivitelezhető
Fotó: Gergely Imre
Jó okkal ült össze a gyergyószentmiklósi képviselő-testületet szerdán: pénzek érkeztek a város számláira, amelyeket be kellett foglalni a költségvetésébe. Egyúttal módosították a gyilkostói ivóvíz- és csatornahálózat kiépítésének terveit is.
2023. december 27., 14:432023. december 27., 14:43
16,2 millió lej uniós pénzt kapott Gyergyószentmiklós városa; ebből az összegből
– ezeket az összegeket foglalták be a város költségvetésébe a szerda délben zajlott tanácsülésen.
Erős Levente önkormányzati képviselő kérdésére válaszolva Csergő Tibor polgármester elmondta, hogy
Az nem derült ki, hogy ez mekkora kiadást fog jelenteni, Csergő ugyanis azt válaszolta, hogy ezt nem tudja pontosan.
A Figura Stúdió Színházhoz a kormány 887 ezer lejes támogatása érkezett meg, amelyet a működési költségeire fordíthat. Ezt a pénzt a jövő évben is felhasználhatja. Ez komoly segítségnek számít, hiszen
150 ezer lejt kap a Szent Miklós plébánia, a nemrégiben történt tűzeset kárainak fedezésére, ez az összeg Hargita Megye Tanácsától érkezik.
A második napirendi pontban módosították a Gyilkostón kiépítendő ivóvíz- és csatornahálózat terveit és költségszámításait, annak érdekében, hogy így kiegészítve nyújthassa be az önkormányzat a Helyi Fejlesztések Országos Programjához (PNDL) finanszírozásért folyamodva.
A gyilkostói közmű építésére több korábbi projekt is készült, de ezek rendre sikertelennek bizonyultak, a legutóbbi esetében is lejárt már a kivitelezési szerződés anélkül, hogy megvalósult volna.
– magyarázta a polgármester. Amint kifejtette, a polgármesteri hivatal számításai szerint 3-4 hónap alatt lehetne ezt kivitelezni, és ha a projekt finanszírozást nyer, és megtörténik a versenytárgyalás, akkor már a 2024-es évben meg is történne a fejlesztés.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
szóljon hozzá!