Hirdetés
Hirdetés

Az ifjúsági lakások megvásárlásában segítenek Székelyudvarhelyen

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Saját honlapján, azaz az udvarhely.ro oldalon hozott létre információs platformot a Cserehát lakónegyedi lakások megvásárlását igénylők számára a székelyudvarehelyi polgármesteri hivatal.

Kovács Eszter

2021. március 29., 09:122021. március 29., 09:12

Mint ismeretes, márciustól ajánlott levélben közli ki az érintetteknek az eladóvá vált ifjúsági lakások árát a hivatal: az egyéni kiközlésre azért van szükség, mert az ingatlanok ára nem egységes. A lakások eladási árait a Hivatalos Közlönyben is megjelent négyzetméterenkénti egységár alapján számolták ki, amelyből levonták az ingatlanok úgynevezett amortizációs értékét, tehát, hogy megépítésük és használatba adásuk óta mennyit csökkent azok értéke.

Az így kapott négyzetméterenkénti ár alapján számolták ki az egyes lakások eladási árát, de fontos adalék az is, hogy a tömbházak közös felületei (kazánház, lépcsőház stb.) is beleszámolódnak majd a teljes árba.

Az árak kiközlése után az érdeklődők a hivatal felé kell jelezzék vásárlási szándékukat: az online platformon részletesen közlik, hogy ehhez milyen iratokra van szükség, valamint a vásárlási igényhez szükséges formanyomtatvány is megtalálható itt.

Az eladás és az árszámítás szabályzata is itt böngészhető, amelyet a helyi önkormányzati képviselő-testület fogadott el.

Hirdetés

A székelyudvarhelyi Cserehát és Kiss Gergely utcákban összesen 254 eladható lakrész van, és bár az áruba bocsátás procedúráját a helyi polgármesteri hivatal készíti elő és bonyolítja le, az eladásból származó pénz az Országos Lakásügynökség kasszájába utalódik: ebből az ígéretek szerint a későbbiekben újabb ifjúsági lakásokat építenek majd.

korábban írtuk

Öt évbe telt, míg eladhatóvá váltak a székelyudvarhelyi ANL-lakások
Öt évbe telt, míg eladhatóvá váltak a székelyudvarhelyi ANL-lakások

Évek után révbe érhetnek a székelyudvarhelyi Cserehát-lakónegyedi ifjúsági lakások bérlői: hosszas, bürokratikus folyamat végéhez ért a polgármesteri hivatal, nemcsak eladhatóvá váltak az ingatlanok, hanem az árszámítás is megtörtént.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás

Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.

Holnap van a tavaszi napéjegyenlőség, és pont ekkor lephet meg az időjárás
2026. március 19., csütörtök

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé

A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.

Székelyföldi elkerülőutak is bekerültek a kiemelt beruházások közé
2026. március 19., csütörtök

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására

A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.

Megvan, hogy mennyi pénz jut a mezőgazdasági gázolaj jövedéki adójának támogatására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből

Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Több tucat iskola marad ki a jövő héten kezdődő próbaérettségiből
2026. március 19., csütörtök

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is

Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.

Kezdődik az útfelújítás Kányád és Homoródszentpál között is
2026. március 19., csütörtök

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban

Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.

Folytatódhatott a költségvetés vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig

Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.

Szakértő: akár 10 százalékkal is emelkedhet a kenyér ára március végéig
2026. március 19., csütörtök

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége

Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.

Magyarországi országgyűlési választások: ezeken múlhat a szavazatok érvényessége
2026. március 19., csütörtök

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László

Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.

Ne ezen múljon a levélszavazat érvényessége – hívja fel a figyelmet Bölöni László
Hirdetés