
Fotó: Tuchiluș Alex
Az Év kiállítása 2025 díjra pályázik a Székely Nemzeti Múzeum tavaly novemberben megnyílt állandó kiállítása, a Csereyné 200 – Újjászületünk! című tárlat. A szakmai konferenciával egybekötött díjátadót októberben szervezi meg a Pulszky Társaság.
2025. augusztus 24., 20:162025. augusztus 24., 20:16
A Pulszky társaság 2010-ben alapította az évente adományozott díjat. Július végéig idén is két kategóriában várta a pályázatokat:
A Székely Nemzeti Múzeum utóbbiban áll versenyben nyolc másik kiállítással, némiképp még saját „gyermekével” is, hiszen a budapesti Néprajzi Múzeum Székelyek – Örökség-mintázatok című tárlatának főkurátora a sepsiszentgyörgyi Kinda István, és
Az értékelés legfőbb szempontja, hogy mennyire tükrözi a bemutatott anyag a mögötte álló intézmény tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét.
Fotó: Tuchiluș Alex
A Csereyné Zathureczky Emíliára mint a háromszéki múzeum megalapítójára emlékező kiállítás kurátora Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató, muzeológus, látványtervezője Hugyecsek Balázs.

A Székely Nemzeti Múzeumban az alapító, Csereyné Zathurecky Emilia tiszteletére nyílt kiállítás Újjászületünk! – Csereyné 200 címmel hétfőn. Mint elhangzott: Zathureczky Emília most boldog lehet odafönt, hiszen ez az egyetlen „gyermeke”, aki túlélte őt.
Varga Benedek, a Semmelweiss Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár igazgatója, aki a tavaly novemberi tárlatmegnyitón vendégként volt jelen, már akkor rendkívüli módon értékelte a látottakat: „nagyon tiszta, visszafogott kiállítás, amelyben nagyon át van gondolva, hogy fognak kinézni a tárgyak önmagukban és egységesen is” – fogalmazott. Szerinte ugyanakkor
Vargha Mihály múzeumigazgató pedig ezt azzal egészítette ki, hogy a múzeum munkatársainak a gyűjtemény bemutatását megelőző többéves kutatómunkája és a megyei önkormányzat finanszírozása is hozzájárult ahhoz, hogy a kiállítás bekerülhetett a rangos versenymezőnybe.
– jelentette ki Vargha Mihály.
Fotó: Tuchiluș Alex
A Csereyné és a Néprajzi Múzeumból hamarosan Sepsiszentgyörgyre költöző Székelyek – című, szintén az Év kiállítása díjra esélyes tárlat minőségének szakmai elismerése „nemcsak intézményünket, hanem az egész közösséget gazdagítja, amelynek támogatásával kiállításaink megszülethetnek” – áll a múzeum közösségi oldalon tett bejegyzésében.
A szakmai konferenciával egybekötött díjátadót 2025. október 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezi a Pulszky Társaság.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!