
Fotó: Bodnár Arthur
Idén két alkalommal is emberéletet követelt Udvarhelyszéken ismeretlen tettesek támadása: július 16-án Agyagfalván S. János, valamint október 23-án Székelyudvarhelyen L. Ferenc esetében. Florin Braic, az agyagfalvi esettel foglalkozó ügyészség szóvivője elmondta, még mindig keresik a rablógyilkosság tetteseit, ezért érdemleges információval továbbra sem tud szolgálni.
2010. november 02., 16:262010. november 02., 16:26
2010. november 02., 16:472010. november 02., 16:47
Fotó: Bodnár Arthur
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség szóvivője a Küküllő-parti támadás kapcsán annyit mondott, jelenleg is nyomoznak, viszont ebben az esetben sincs információjuk a tettesekről.
Jakab Attila és Hajdó Csaba, a Zöld Párt képviselői legutóbbi sajtótájékoztatójukon kitértek az Udvarhelyen elkövetett erőszakos cselekményekre is. „Bár az erőszak kérdése felmerült, kicsit elhalványult a dolog, jó ideje nem történt semmi előrelépés. Elsősorban a rendőrség feladatát kellene kiemelni. Nem elég az a válasz, hogy Székelyudvarhely kevésbé erőszakos Brassóhoz viszonyítva. A hasonló esetek ellen tenni kell. A városvezetés várja, hogy a politikai döntések nyomán a rendőrség bizonyos osztályai átkerüljenek az önkormányzat fennhatósága alá” – fogalmazott Jakab (fotón lent jobbra).
Fotó: Bodnár Arthur
Hajdó (fotón balra) ragaszkodik ahhoz, hogy minden udvarhelyi polgár egyforma elbírálásban és védelemben részesüljön: „az önkormányzatnak ebben a kérdésben hallatnia kell szavát!” – fejezte be.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.