
Fotó: Szabó Barbara
Kézdivásárhely úttörőnek számít Erdélyben, ami az online városlexikonokat illeti. A kezdilexikon.ro címen elérhető tudástárt a helyi önkormányzati képviselő-testület ülésén mutatták be a döntéshozóknak és a sajtónak.
2024. december 14., 15:312024. december 14., 15:31
A kezdilexikon.ro címen elérhető online városlexikon minden szempontból premier, hiszen ez az első székelyföldi városlexikon, egyben az első online erdélyi, valamint az első magyar nyelvű online városlexikon is. A kiadó Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesület tagjai, Bakk Miklós politológus, Dimény Attila muzeológus és Bakk-Dávid Tímea szerkesztő mutatták be az enciklopédiát a napokban a helyi tanács ülésén.
– kezdte a bemutatót Bakk Miklós. Mint mondta, először nyomtatott változatban szerették volna csupán elkészíteni, aztán jött az újító ötlet, hogy az online térbe is feltöltsék.
Amint jelzik, egy kötetbe zárttal szemben az online lexikonnak az is az előnye, hogy ebben a kezdeti fázisban is használható. De a nyomtatott változatról nem szeretnének továbbra sem lemondani, a jövőbeni finanszírozási lehetőségek függvényében ki szeretnék majd adni.
– vázolta terveiket a politológus, egyetemi tanár, a tudástár főszerkesztője.
Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum vezetője elmondta,
Hangsúlyozta, hogy az online felület arra is lehetőséget ad, hogy az olvasót elnavigálja intézményektől személyekig, történelmi ismertetőkig. A szócikkek össze vannak kötve, belső linkek vezetnek egyiktől a másikig.
Mint mondták, jelen pillanatig kizárólag saját forrásokból és magántámogatók adományaiból valósították meg a fejlesztéseket, de remélik, hogy további támogatókra talál projektjük. A bemutatót követően Szilveszter Szabolcs alpolgármester biztosította őket arról, hogy mostantól az önkormányzat is csatlakozik a partnerek sorához.
A Kézdivásárhelyi Múzeumbarátok Egyesülete a kezdilexikon@gmail.com emailcímen várja a lexikonnal kapcsolatos észrevételeket, ötleteket, de a lehetséges partnerek, támogatók jelentkezését is.
A Moldovai Köztársaság „megelőző jellegű, néhány órás” energetikai segítséget kért Romániától, miután péntek este és szombat reggel Oroszország támadást indított Ukrajna energetikai rendszere ellen.
Legutóbbi ülésén a kormány jóváhagyta 303 állás meghirdetését az uniós helyreállítási forrásokból épített bölcsődéknél – tájékoztatott szombaton az oktatási minisztérium.
Az idei első félévben 2472 személy szenvedett munkabalesetet Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában; az áldozatok közül 32-en vesztették életüket, 59 százalékkal kevesebben, mint az előző év első hat hónapjában.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.
A december első hetében végzett ellenőrzéseik során összesen 4,3 millió lejre bírságoltak és 13 gazdasági szereplő tevékenységét függesztették fel az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) felügyelői.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 25 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A díjazottak között találjuk Visky András írót, drámaírót is.
Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.
Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.
A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.
szóljon hozzá!