Az elhunytakra emlékeznek Háromszéken is

Kedden már kora délelőtt kilátogattak a sepsiszentgyörgyiek a temetőkbe, tisztogatták a sírokat, elhelyezték a virágokat és a koszorúkat, illetve meggyújtották a mécseseket – így emlékezve az elhunyt elődökre.

Bús Ildikó

2011. november 01., 13:192011. november 01., 13:19

2011. november 01., 16:112011. november 01., 16:11

A katolikus, közös és református temetők körül már kedd délelőtt hosszú autósor állt, és embertömeg özönlötte el a sírkerteket, mindenki virággal, koszorúval, gyertyával érkezett. Az elhunyt családtagok, rokonok, szülők vagy barátok sírjait megtakarították, leseperték a rájuk hullott faleveleket, majd elhelyezték a krizantémcsokrokat, mely tipikus halottak napi virágnak számít. A krizantém vagy margitvirág a kegyelet és részvét virága, és a ma Japánhoz tartozó Szitakötő-szigetről származik. Ez a virág a kis gyertyák fénye mellett őszi pompájával az élet, az élni akarás jelképe. A halottak napjához más jelképek is társulnak, így gyertyát gyújtanak a halottak üdvösségéért, hiszen a gyertyaláng az örök fényesség jelképe.

A katolikus temetőben egy idős asszony, Anna néni elmesélte, hogy a katolikus szokásokhoz népi hiedelmek is kapcsolódnak, így eszerint a gyertya- vagy mécsesgyújtás célja, hogy a véletlenül kiszabadult lelkek újra visszataláljanak a maguk sírjába, és ne kísértsenek az élők között. Egy másik hiedelem szerint a sírokon gyújtott gyertyák esetében akié a családtagok közül legelőször ég el, az hal meg leghamarabb.

A halottak napi emlékezés általában ugyanúgy zajlik az ortodox és protestáns, illetve katolikus hívek között, a cigányság azonban másképp ünnepel. Számukra a holtak napja ünnepnap, és bár sokak számára furcsának tűnik, ők zenével és eszem-iszommal emlékeznek az elhunyt családtagra, felelevenítve a sír mellett a közös emlékeket. A cigányoknál nagyon erős a halottak iránt érzett tisztelet, így ők ezt az érzést környezetükkel is megosztják: a sír mellett énekelnek és italoznak, az italból a földre, sírra is locsolnak az elhunyt személy emlékére. A romák azt tartják, hogy aki elhunyt, az továbbra is köztük marad, szellemével támogatja őket, és a túlvilágon is ugyanazt az életét éli, amit annak előtte.

A november elseje, annak ellenére, hogy mindenszentek napja, halottak napjaként van számon tartva a köztudatban, a háromszéki temetők pedig estére benépesednek apró gyetyalánggal az elhunytak emlékére és üdvösségére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés