
Kató Béla püspök és Mátéfi István iskolaigazgató írta alá az együttműködési megállapodást
Fotó: Gálna Zoltán
Rendhagyó együttműködési megállapodást írtak alá szombaton Marosvásárhelyen a református egyház és a Bolyai Farkas Gimnázium képviselői. Ennek alapján az egyház a Bolyait a református iskolahálózat partnerintézményeként tekinti, az iskola pedig felvállalja, hogy működése során a keresztyén értékrendet képviseli és közvetíti.
2019. szeptember 14., 19:022019. szeptember 14., 19:02
2019. szeptember 14., 19:412019. szeptember 14., 19:41
Látszólag szimbolikus gesztusra került sor szombaton délután a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanári szobájában, ahol az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Kató Béla és a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója Mátéfi István egy együttműködési megállapodást írt alá.
Az ünnepélyes esemény kapcsán a főtiszteletű püspök kifejtette:
„Mindkét iskolát sajátunknak tekintjük, s mindent megteszünk, hogy a diákok és tanárok megfelelő körülmények között tanuljanak, oktassanak.
Hasonló együttműködési megállapodás született három évvel ezelőtt Kolozsváron az Apáczai Csere János Gimnázium esetében. A Bolyaira is sajátunkként tekintünk, éppen ezért egy részmunkaidős iskolalelkészt is biztosítunk, Csenteri Levente meggyesfalvi lelkész személyében.
– mondta el az egyházkerület vezetője, aki arról is beszélt, hogy egyik legfontosabb küldetésük a fiatalok oktatása és nevelése, hiszen bennük van a jövő. Kató Béla arról is beszélt, hogy örül annak, hogy létrejött és működik a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, és Marosvásárhelyen még több hasonló magyar középiskolára lenne szükség. Példaként említette, hogy Kolozsváron öt magyar középiskola működik.
Kató Béla: az egyházkerület egyik legfontosabb küldetése az fiatalok oktatása és nevelése, hiszen bennük van a jövő.
Fotó: Gálna Zoltán
Az együttműködési megállapodást, amely leszögezi, hogy mi az egyház és mi az iskola kötelezettsége Kató Béla püspök és Mátéfi István iskolaizgató írta alá.
A Bolyai jó gazdaként használja és karbantartja az épületet, az iskola munkaközössége vállalja, hogy a kifejtett oktatási és nevelési folyamat során tiszteletben tartja a keresztény/keresztyén értékrendet, szabad vallásgyakorlást biztosít a tanulóknak, egymás vallási és felekezeti értékei iránti toleranciára neveli őket. A Bolyai vezetősége éves jelentést készít az egyházkerület illetékes szervezi felé, amelyben beszámol az oktató-nevelő tevékenységéről és a lelki életről.
Koccintással is megerősítették a jó együttműködést.
Fotó: Gálna Zoltán
Az ünnepélyes alkalmon jelen voltak az országban működő református kollégiumok igazgatói, ugyanis vasárnap délelőtt Marosvásárhelyen tartják a református kollégium közös tanévnyitó ünnepségét. A Marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója, Benedek Zsolt örömét fejezte ki, hogy megszületett az együttműködési megállapodás és megjegyezte: az egyházhoz tartozó kollégiumok tegnap még csak tízen voltak, számuk ma már tizenegyre bővül.

Nem fejeződött be a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium régi bentlakásépületének felújítása, így idén is nehézséget okozott a tanévkezdés a gimnáziumban és a Református Kollégiumban. Két váltásos tanítás azonban nem lesz idén.
Várják az engedélyt a főépület felújítására
A Székelyhon kérdésére válaszolva Kató Béla elmondta, hogy nem zökkenőmentes az egyházkerület kapcsolata a marosvásárhelyi városházával, nem sikerült új bérleti szerződést kötni, de reméli, hogy sikerül megegyezniük ebben az ügyben is. Az eddigi építkezéshez szükséges engedélyeket megkapták, most zajlik a főépület építkezési engedélyének a megszerzése és remélik, hogy még idén ősszel sikerül nekifogni a kétévesre tervezett nagylélegzetű felújításnak. Az építkezés kapcsán Mátéfi István igazgató azt hangsúlyozta, hogy a főjavítás létfontosságú volt és bár a jelenlegi diákoknak és szülőknek kellemetlenséget okoz a munkálat, fontos kihangsúlyozni, hogy a felújítás után egy korszerű és biztonságos iskolába járhatnak a diákok. Az engedély beszerzése után a munkálat szakaszosan zajlik majd, elsőként a Bolyai utca felőli , majd a parkkal szembeni, végül pedig a Sáros utcai rész felújítására kerül sor.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását, ezért Nicușor Dan államfő vasárnap Adrian Veșteát kérte fel új kormány létrehozására. Az elnök szerint a politikai válságból végül csak egy pártok által támogatott politikai megoldás vezethet ki.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
szóljon hozzá!