
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Könnyített a gyergyószentmiklósi önkormányzat a tűzifaigénylések elbírálási kritériumaira vonatkozóan, azaz várhatóan jóval többen hozzájuthatnak a tüzelőhöz az önkormányzat fatelepéről, mint korábban. Lényegében elég az, ha az igénylő gyergyószentmiklósi lakhellyel rendelkezik.
2019. július 29., 11:342019. július 29., 11:34
A múlt évben hozta létre a város a fatelepét azzal a kimondott céllal, hogy segítse a leginkább rászoruló gyergyószentmiklósiakat abban, hogy hivatalosan vásárolhassák meg a téli tüzelőt. Előzetesen felmérést készíttettek, és
Az önkormányzat erdeiből azonban ennél jóval kevesebb tűzifa állt rendelkezésre, ezért igyekeztek szűkíteni a jogosultak körét azokra, akiknek legnehezebb a tüzelő beszerzése. Egyedül élő idősek, a családban sérült személyt gondozók, kisnyugdíjasok vásárolhattak innen tűzifát. Azonban azt tapasztalták, hogy így már nagyon kevés lakost érdekelt ez a lehetőség.
Néhány kizáró körülmény azért még maradt: nem jogosult faváráslásra az, aki saját erdejéből évente kitermelhetne legalább 10 köbméternyi tűzifát, illetve azok sem, akik az elmúlt egy évben „fapénzt”, azaz fafűtés-támogatást kaptak.
A mellékgazdaság udvarán jelenleg 150 köbméternyi fenyő tűzifa van raktáron. Aki vásárolni szeretne, az kérést kell benyújtson az önkormányzathoz, és aláírásával kell szavatolja, hogy az igényelt fát nem használja kereskedelmi célokra. A kérés jóváhagyása után a fa árát a helyi pénzügyi osztály Fürdő utcai irodájában kell befizetni.
– közölte Mezei Szabolcs, a városháza illetékese.
Egy igénylő összesen 5 köbméternyi fát vásárolhat meg. Az igényeket a készlet erejéig tudják teljesíteni a kérések beérkezésének sorrendjében. Egy köbméternyi tüzelőt 170 lejért lehet megvásárolni. Egy folyóméternyi mennyiség 120 lejbe kerül.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!