Hirdetés
Hirdetés

Az „itthon maradás alapkövét” helyezték el Tusnádfürdőn

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Kettős ünnepre gyűltek össze Tusnádfürdő római katolikus hívei és vendégeik vasárnap délután: ünnepi szentmisével mondtak hálát az elkészült új plébánia épületért, amelyet meg is áldottak, illetve elhelyezték a plébánia melletti területre tervezett Szent Anna Tanulmányi Ház alapkövét.

Szabó Kamilla-Mária

2018. március 18., 19:052018. március 18., 19:05

2018. március 18., 19:112018. március 18., 19:11

Zsúfolásig megtelt ünneplőkkel a tusnádfürdői Kisboldogasszony plébániatemplom vasárnap fél egytől. Elsőként a helyi egyházközség gondnoka köszöntötte a jelenlévőket, majd hálát mondott a megvalósult munkáért ‒ a magyar kormány anyagi támogatásával elkészült új plébániáért ‒, illetve megköszönte a segítséget nyújtók közreműködését. Az ünnep alkalmából a szentmisét Tamás József püspök mutatta be.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Hirdetés

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A szentmise végén Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédében kiemelte,

Idézet
önök itt Tusnádfürdőn pontosan tudják, mit jelent szívből-lélekből megőrizni magyarságukat, hitüket. Ennek ékes példája közösségük temploma, amelyet a pusztító Ceaușescu-rendszer idején emeltek közös erővel. Önök már akkor állást foglaltak amellett, hogy érjék az embert bármilyen szörnyű sorscsapások, vannak olyan örök értékek, amelyeket minden áron meg kell védelmezni. A rombolásra önök építéssel, a reményvesztettségre hittel válaszoltak.
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Örömének is hangot adott, hogy támogathatták az új plébánia elkészültét, illetve hogy lehelyezhetik a tanulmányi ház alapkövét, amely a hitoktatás, a közösségi élet, a zarándoklatok központi helyszíne lesz. Tessely Zoltán, a tusnádfürdőiek terveinek kivitelezéséért közbenjáró magyar országgyűlési képviselő arra is kitért, hogy az ünnep alkalmával nemcsak épületek feljavításáról és megépítéséről van szó, hiszen azok mindenek előtt a közösségi életet hivatottak szolgálni, amelyek ugyanakkor „a magyarság rendíthetetlen védőbástyáiként üzenik majd a világnak az összetartozásunkat, nemzetünk és hitünk országhatárokat nem ismerő erejét”.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke olvasatában a vasárnapi esemény keretében a hit erejének győzedelmeskedését is ünnepelték. Beszéde végén kitért arra is, hogy azokban a helyzetekben, amikor a román kormány nem adja meg, amit meg kellene, akkor van akire számítani, vagyis a magyar kormányra. Tusnádfürdő testvérvárosának, Budapest 18. kerületének polgármestere, Ughy Attila szerint a Szent Istváni-út azt is jelenti, hogy „nemzetünknek több ezer éves jövendőt írtak, amit csak akkor leszünk képesek beváltani, ha hűek maradunk őseink tanításaihoz, fogadalmához és hitéhez, ha megbecsüljük a földet, családot nevelünk, ha templomot építünk és szentelünk”.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere felelevenítette az új plébánia, illetve a tanulmányi ház megvalósulásához vezető első lépéseket, és átadott egy házi áldást és egy székely zászlót a helyi plébánosnak.

Bilibók Géza plébános rámutatott, hogy

a városkájukból is sokan dolgoznak, tanulnak külföldön, így ők az itthon maradás alapkövét helyezik el a tanulmányi házzal,

s várják vissza a kint lévőket. Ezt követően köszöntötte a jelenlevőket, és köszönetet mondott segítőiknek ‒ akik közül többeknek emlékplakettet is adományozott az egyházközség. A szentmisén és az azt követő beszédek között a helyi egyházi kórus és fiatalok közreműködésével énekek, versek hangzottak el.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A rendezvény záróakkordjaként az ünneplő tömeg átvonult a felújított plébániaépülethez, ahol viharos hóesésben először elhelyezték a Szent Anna Tanulmányi Ház alapkövét, majd a szalagvágás után Tamás József püspök megáldotta az új plébániát.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
2026. június 12., péntek

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái

Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben
2026. június 12., péntek

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás

Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás
2026. június 12., péntek

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást

Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást
Hirdetés