
Fotó: presidency.ro
Nicușor Dan államfő szerdán kijelentette, hogy parlamenti többség hiányában jelenleg Sorin Grindeanu és Siegfried Mureșan sem tudna kormányt alakítani.
2026. július 08., 21:012026. július 08., 21:01
Az ankarai NATO-csúcs után sajtótájékoztatóján arról kérdezték az államfőt, hogy ha a pártok álláspontja nem változik, az eddig javasolt két politikus közül választ-e miniszterelnök-jelöltet, vagy más személyt jelöl kormányfőnek. Nicușor Dan azt válaszolta, hogy
Az államfő emlékeztetett arra, hogy amikor Eugen Tomacot, majd Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek, a pártvezetőkkel folytatott előzetes egyeztetések alapján jogosak voltak azok a várakozásai, hogy a kormányt megszavazzák. Hozzátette, hogy azóta változott a helyzet, és jelenleg nincs olyan miniszterelnök-jelölt, akiről megalapozottan feltételezhetné, hogy megkapja a parlament támogatását.
Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy
Megjegyezte: arra számít, hogy a sajtó nyomást fog gyakorolni rájuk. „Biztos vagyok benne, hogy mindegyiküket meg fogják kérdezni: eltelt 63, 65, 67, 69 nap – az újságírók úgyis számolják –, mi az önök javaslata a parlamenti többségre?” – idézi az államfőt az Agerpres.
Nicușor Dan közölte azt is, hogy a következő miniszterelnök kijelölésekor sem fog elfogadni olyan parlamenti többséget, amelyhez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szavazataira lenne szükség.
Az új közalkalmazotti bértörvény felülvizsgált tervezete szerint több kategóriában is béren felüli juttatásokat vezetnének be az oktatásban dolgozók számára.
Megkezdődött a beiratkozás a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatára. Az itt zajló gazdasági szemléletű oktatás célja olyan szakemberek képzése, akik a földrajzi teret képesek turisztikai szempontból hasznosítani.
Kihallgatták pénteken a legfőbb ügyészségen Dan Tanasăt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselőjét. Az Agerpres hivatalos forrásokra hivatkozó értesülése szerint a politikus ellen közösség elleni uszítás gyanújával vizsgálódnak.
Közzétették pénteken a munkaügyi minisztérium honlapján a közalkalmazotti bértörvény tervezetének új, felülvizsgált változatát.
Olyan hamis weboldalak jelentek meg, amelyek a Ghișeul.ro felületét utánozzák, és személyes adatokat, valamint bankkártya-adatokat próbálnak megszerezni – figyelmeztet a Nemzeti Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Országjáró körútra indult Irineu Darău gazdasági, digitalizációs, vállalkozásügyi és turisztikai miniszter. Pénteken Sepsiszentgyörgyre is eljutott, ahol vállalkozókkal találkozott, majd délután meglátogatott két vállalkozást.
Technikai egyeztetést tartottak pénteken a Cotroceni-palotában a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, amelyet a következő napokban áttanulmányozhatnak a pártok – jelentette ki a megbeszélés után Radu Burnete elnöki tanácsadó.
Az Európai Unióban 2024-ben átlagosan 15,7 bíró jutott százezer lakosra, szemben a 2014-es 17,7 bíróval – derül ki az Eurostat pénteken, a nemzetközi büntető igazságszolgáltatás napja alkalmából közzétett adataiból.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter pénteken bejelentette, hogy aláírták a SAFE-program keretében a 12 Airbus helikopter és 12 Thales radar beszerzéséről szóló szerződéseket.
Júniusban 2,9 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unióban a májusi 3,3 százalékról; a tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 9,2 százalék – derül ki az Eurostat pénteken közzétett adataiból.
1 hozzászólás