Az államfő segítségét kérik a nyárádszeredai ortodoxok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Levelet intéztek Traian Băsescuhoz a nyárádszeredai ortodox vallásúak, akik az elnöktől kérnek segítségét. Úgy érzik, a helyiek nem tűrik meg a román jelképeket, továbbá vallási gyűlölet uralkodik a közösségben.

Gligor Róbert László

2011. augusztus 04., 18:012011. augusztus 04., 18:01

2011. szeptember 12., 13:412011. szeptember 12., 13:41



Román- és ortodoxellenes az, hogy a helyiek megakadályozzák a templomépítést – vélik a hívek

Az államfőhöz intézett levelükben a hívek és lelkészük támogatást kérnek, hogy szabadon élhessenek hitük gyakorlásának alkotmányos jogával. Úgy érzik, hogy a kis nyárádszeredai román közösséget az erőszakos magyar beolvasztás veszélye fenyegeti. Egyrészt, mert nincsenek képviselve a helyi tanácsban, másrészt mert minden lehetőséget kimerítettek, mégsem nyilváníthatják ki román identitásukat egy ortodox templom építésével.

A térségben mindenütt székely zászlók lengenek a polgármesteri hivatalok homlokzatain, a kétnyelvű helységnévtáblákra, az emlékművekre, de még a közlekedésjelző táblákra is székely jelképeket ragasztanak – írják –, s mindenezek a román hatóság és közösség iránti lebecsülést fejezik ki. Ami pedig az ortodox templomépítési engedély megszerzését illeti, a helyi tanács tagjai folyamatosan és indulatosan megakadályozzák azt, mivel nem akarnak román jelképet a magyar település központjában – panaszolják az ortodoxok.

Ki miért felelős?


A nemrégiben keltezett levél az államfő tudomására hozza, hogyan jutott egy 1022 négyzetméteres terület birtokába a helyi ortodox egyház még 1939-ben, és hogyan próbálták azt érvényteleníteni a helyi vezetők 1942-ben is, és hogy 2001 óta folyamatosan vitatják ennek jogosságát és különböző hatóságoknál keresik igazukat. Arról is beszámolnak, hogy ismeretlen tettesek miként gyalázták meg a 2008 decemberében elhelyezett keresztet a parkban, és hogyan vetette ki az önkormányzat az alapkövet és büntette meg az egyházat annak engedély nélküli elhelyezéséért. Beszámolnak arról, hogy 2009 nyarán sikerült a prefektúra közbenjárására egyezséget kötni az önkormányzattal egy telekcsere kapcsán, ám a helyi tanács idén áprilisban felrúgta az egyezséget és nem hajlandó visszaállítani a terület jogi helyzetét.

A sajtót is felelőssé teszik

A levél megfogalmazói szerint a magyar sajtó románellenes hangnemben mutatja be a nyárádszeredai helyzetet. A Vásárhelyi Hírlap és a bekecs.ro portál mellett a helyi románok főleg a Szeredai Közlönyre „haragudtak meg”. Szerintük vallási gyűlöletet szít és sérti az ortodox lakosságot az a cikk, amelyet ez a kiadvány közölt le Nem kell ortodox templom Nyárádszeredszeredában! címmel, továbbá az is, hogy a lapot a helyi vezetők ingyenesen juttatták el a lakossághoz. A levél írói Csíki Sándor helyi tanácsosról sem „feledkeznek meg”, aki különböző regionális magyar közlemények tudósítójaként súlyos támadásokat intéz a románok ellen, amikor őket „leigázóknak” nevezi, az ortodox egyházat pedig „erdélyi hagymakupolás terjeszkedéssel” vádolja.

Határozott fellépést várnak

„Elnök Úr, hisszük, hogy a feladatkörének megfelelően közbe fog lépni, és nem fogja tovább tűrni azoknak a magyar szervezetekenek románellenes és alkotmányellenes magatartását és tetteit, amelyek a nyárádszeredai helyi tanács által hozott döntéseket ellenőrzés alatt tartják, míg a román lakosság hátrányosan megkülönböztetett, a helyi szintű képviselet hiányában is” – írják a nyárádszeredai ortodox egyház hívei és lelkésze. Mint az alkotmány betartásának őrét, kérik az államelnököt, hogy vegye elejét ezeknek a tetteknek, és határozottan lépjen fel azokkal szembben, akik „etnikai-szeparatista cselekedeteikkel, beleértve a nyárádszeredai ortodox románok szabad identitáskinyilvánításának akadályozását is, szeretnék kihasználni a helyhatóság azon előjogait, amellyel felhatalmazták őket.”

Az önkormányzat válaszol


A Cuvântul Liber című lapban is leközölt nyárádszeredai levélre csakhamar reagált a kisváros önkormányzata. Ebben a leghatározattabban visszautasítja a megfogalmazott vádakat. “Úgy értékeljük, hogy az említett levél számos provokatív állítást és valótlanságot tartalmaz, amely nem szolgál mást, mint félretájékoztatni az államelnököt és a közvéleményt a nyárádszeredai ortodox templom építése körül kialakult helyzetről”.



Az önkormányzat semmiben sem érzi magát ludasnak –  a székely zászlót sem ő tűzte ki

Határozottan megcáfolják a levélírók azon állítását (amely valóban a tájékozatlanságra vall – szerk. megj.), miszerint az önkormányzat a központi téren elhelyezett kereszt eltávolítását követően kopjafát állított volna. Hiszen az említett kopjafa már évek óta ott áll, és egyik fő helyszíne a nyárádszeredai magyarok március 15-iki megemlékezéseinek. „A nyárádszeredai tanács elítél minden, az etnikai gyűlöletre utaló megnyilvánulást, köztük az ortodox kereszt eltávolítását is, de egyéni kezdeményezésekért nem vállalhat felelősséget, és ezekért a tettekért az önkormányzat sem jogilag, sem erkölcsileg nem vonható felelősségre” – áll a válaszlevélben. Ami a románság képviseletét illeti: a választásokat a törvény szabályozza, és ez a közösség valószínűleg nem rendelkezik akkora szavazatszámmal, amely a törvény értelmében egy tanácsos bejuttatásához elegendő lenne – írják a városvezetők.

Nem a templomépítés a legfontosabb

„Sajnálatosnak tartjuk és helytelenítjük, hogy a frissen kinevezett ortodox pap nem a békés együttélés és az emberi tisztesség diktálta úton, hanem ilyen elítélhető gesztussal mutatkozott be a város lakossága előtt. Meggyőződésünk ugyanakkor, hogy Nyárádszereda számára nem újabb templomok építése, hanem az infrastruktúra, az utak fejlesztése, kórházak, iskolák építése, és az itt élő emberek - románok és magyarok egyaránt – életkörülményeinek a javítása jelent prioritást” – véli Tóth Sándor alpolgármester, akitől megtudtuk, hogy a nemrégiben ideköltözött román lelkész nem tartotta fontosnak, hogy személyesen tájékozódjon a kérdésről a városházán, de még be sem mutatkozott az elöljáróknak, pedig elődei megpróbáltak jó kapcsolatot fenntartani a polgármesterrel is.

Várják az államfőt

A helyi tanács és a város elöljárói nem érzik magukat felelősnek a levélben megfogamazott állítások tekintetében, és akár az államfőt is készek fogadni, ha személyesen kívánja megismerni a valós helyzetet. „Teljességgel visszautasítjuk azt az alaptalan és méltatlan vádat, miszerint a Nyárádszeredában élő román lakosság „erőszakos asszimilációnak” lenne kitéve a magyar lakosság és az önkormányzat részéről. A nyárádszeredai tanács felajánlja az államfőnek, hogy amennyiben valóban hiteles módon kíván tájékozódni a város helyzetéről, látogasson el Nyárádszeredába, és győződjön meg személyesen afelől, hogy városunkban nincsenek etnikai feszültségek a magyar és román közösségek között, mint ahogy arról is, hogy míg a magyar történelmi egyházak egy-egy templommal rendelkeznek a városban, a kevés számú ortodox hívők két ortodox templomban is imádkozhatnak” – replikáznak a városatyák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen

Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.

Forgalmi rend változás: újabb egyirányú útszakasz Marosvásárhelyen
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban

Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.

Szombattól lehet korcsolyázni a marosvásárhelyi Várban
2025. november 14., péntek

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom

Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.

Súlyos autóbaleset történt Szalárdon, áll a forgalom
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
Hirdetés