
Autót lovasítottak meg az egyik kézdivásárhelyi gyár székhelyéről a napokban
Fotó: Kovászna Megyei Rendőrség
Két autót is eltulajdonított két férfi a napokban Kézdivásárhelyen és Nyújtódon. A filmbe illő esetek felderítése során kiderült, hogy az egyik gyanúsítottnak ráadásul jogosítványa sem volt. Mindketten előzetes letartóztatásba kerültek.
2023. szeptember 29., 13:152023. szeptember 29., 13:15
A járőröző rendőrök 27-én éjjel 3-kor figyeltek fel arra, hogy egy kézdivásárhelyi gyár udvarán levő parkolóból kikanyarodik egy autó. Megálljt intettek neki, azonban jelzésük ellenére
Az autóban ülő két férfinek sikerült egérutat nyernie egy közeli kukoricatáblában.
Ugyanaznap délelőtt 11-kor a kézdivásárhelyi rendőrséget arról értesítették, hogy egy nyújtódi porta elől eltűnt egy autó, amelyikben a slusszkulcs is benne volt.
A nyomozás során kiderült, hogy a rendőrök járművével ütköző autó Feketehalomról tűnt el, a Nyújtódról eltulajdonított autót vezető 25 éves férfinak pedig nem volt jogosítványa sem.
A gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették, ezt követően pedig elrendelték a 30 napos előzetes letartóztatásba vételt. Ellenük minősített lopás, jogosítvány nélküli vezetés gyanújával indult eljárás. A két férfi egyike sem Kovászna megyei.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!