
Jogosítvány nélkül és be nem iratott autóval száguldott egy apácai lakos a 131-es Kovászna megyei úton a hétvégén. A rendőrök üldözőbe vették, a sofőr menekülni próbált.
2010. június 02., 08:332010. június 02., 08:33
2010. június 02., 11:182010. június 02., 11:18
Filmbe illő autós üldözés történt hétvégén a 131-es Kovászna megyei úton, amikor vasárnap éjjel egy brassói jelzésű gépkocsit akartak igazoltatni a járőrök. A rutinellenőrzés üldözésbe váltott, amikor az Apáca felől közeledő autó vezetője nem húzott le a rendőrök intésére, így azok üldőzőbe vették.
A 131-es megyei úton haladtak a száguldó autó nyomában, ám az lecsúszott az úttestről, és behajtott egy mezőbe – mivel a sofőr nem sérült meg, el tudta hagyni az autót. A 21 éves D. Cosmin, apácai lakos megpróbált elszaladni a rendőrök elől, hátrahagyva az autót. Miután elfogták, kiderült, hogy jogosítvány nélkül vezetett egy forgalomba be nem jegyzett járművet. A fiatalember ellen eljárás indult.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.