
Fotó: Pethő Melánia
Raktárhelyiség, kerti sütő épül a szárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központ udvarán, szomszédságában, a szentmiklósi Szent Anna központ farmján pedig fásszín és egy búbos kemencével is ellátott filagória. Több mint negyven fiatal tevékenykedik a négy helyszínen. Sydney-ből érkeztek, hogy segíthessenek.
2017. szeptember 27., 13:112017. szeptember 27., 13:11
2017. szeptember 27., 13:202017. szeptember 27., 13:20
Építőteleppé és sátortáborrá változott egy hétre a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szárhegyi otthonának udvara, a nem mindennapi helyzet egy 42 tagú, 14 és 17 év közötti diákokból álló csoportnak és kísérőtanáraiknak köszönhető.
Ez a szervezet már több Hargita megyei településre is kiszervezte az angliai World Challenge cégen keresztül érkező önkénteseket.
– ismertette lapunkkal Váli Csongor, a Care2Travel Egyesület képviselője. Emlékeztetett, szervezetük már korábban is irányított önkénteseket a szárhegyi gyermekotthonba, egy Dubaiból érkező diákcsoport építette fel az udvaron a melegházat. Most is van tennivaló a Kájoni udvarán és a Szent Anna otthon farmján, a felajánlott segítséget pedig szívesen fogadta mindkét központ vezetősége, ezért a szárhegyi helyszín.
A farmon lévő vendégház mellé sütőkemencével ellátott, és tűzifa-tárolásra is alkalmas födött kiülőt építenek az önkéntesek, illetve egy fásszínt a gazdaságot felügyelő család számára. A Kájoni-központban egy raktárhelyiségre és egy többfunkciós sütőhelyiségre volt szükség – ezek is állni fognak az egyhetes önkéntesmunka végére.
„Eddig a házban tároltuk a téli ruhákat, felszereléseket, de az erre használt szobát kápolnává alakítjuk, ezért szükségünk van egy másik alkalmas helyiségre. Szabadtéri sütőt is szerettünk volna, amit nyáron grillezésre, bográcsozásra, télen pedig füstölőként lehet használni.
– mondta Csergő Hajnal, a Kájoni János központ vezetője. Hozzátette, önerőből nem sikerült volna elvégezni azokat a munkálatokat, amiket most a fiatalok végeznek, és amikhez az anyagszükségletet is ők biztosítják. Azt is örömmel újságolta, hogy
„Minden segítség nagyon jól jön. Hálásak vagyunk érte” – fogalmazott.
„Projektjeinknek az a célja, hogy a gyerekekből minél életrevalóbb felnőttek váljanak. Ehhez hozzátartozik az is, hogy másokon segítsenek, a munkával tapasztalatokat gyűjtsenek, a közös együttlétek során megtanulják, hogy hogyan kezeljék egymást, esetleg hogyan vezessenek egy csoportot”– vázolta lapunknak Kate Brown, a World Challenge képviselője. Elmondta,
Jut ebből arra is, hogy pénz- és tárgyi adománnyal is megpótolják a kétkezi munkájukkal nyújtott segítséget. Most
– tájékoztatott az angol cég képviselője.
„Ez a kilencedik ország, Kelet-Európában az első, ahová elvittük diákjainkat ezzel a programmal” – mondta a sydney-i Reddam College aligazgatója. Hosszan mesélt arról, hogy a gyermekek mi mindent megtesznek, hogy pénzt gyűjtsenek az utazásra, az adományozásra. Különböző iskolai és iskolán kívüli tevékenységeket szerveznek és bonyolítanak le, hogy minél több bevételhez jussanak.
Nem bánta meg, hogy benevezett a programba az a lány, aki itt tartózkodásáról lapunknak elmondta:
– fogalmazott. Hozzátette, fizikai munkához egyáltalán nem szokott, de mivel ezúttal ez a módja a segítségnyújtásnak, nem esnek nehezére az építkezéssel járó műveletek. „Első nap nagyon elfáradtam, de úgy érzem, hogy napról-napra erősebb leszek, jobban tudom végezni azt, amit rám bíznak. Nagyon szeretek segíteni, így hát élvezettel végzem a munkát” – tette hozzá.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből. Csíkszeredában ehhez képest megjelent a literenkénti tíz lejt meghaladó standard benzin.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Sűrű havazással indult a nap a Transzfogarason – hívta fel a figyelmet a brassói regionális útügy.
Az ivóvízszolgáltatás reggel kilenc és délután egy óra között, míg az áramellátás reggel kilenc és délután öt óra között fog szünetelni szerdán több székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, ujjlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
szóljon hozzá!