
Iskolakezdésre teljesen megújul a református kollégium udvara
Fotó: Barabás Ákos
Folyamatban van a székelyudvarhelyi református kollégium főbejárata melletti udvar átépítése, amit iskolakezdésig befejeznének. Több pad és mellszobor elhelyezését tervezi a tanintézet vezetősége, amivel a jelenleginél több funkciót adnának a térnek.
2017. július 04., 20:492017. július 04., 20:49
„Benedek Elek szobrának megkoszorúzásán kívül eddig nem volt különösebb funkcionalitása az udvarnak, ezen szeretnénk változtatni” – fejtette ki lapunknak Tőkés Zsolt. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója rámutatott, olyan személyiségek mellszobrát szeretnék elhelyezni a parkban, akik döntő szerepet játszottak a tanintézet életében. Így
Ezek mellett zöldövezeteket terveznek, illetve több padot is kihelyeznek, amelyeken bárki megpihenhet. A térrendezés része az is, hogy jól láthatóvá teszik az iskola főépületének homlokzatát – jegyezte meg az igazgató. Nincs még megoldva az iskola belső udvarának vízelvezetése, ami miatt kisebb esőzésekkor is feláznak és penészednek az épület falai – ezt a problémát is kiküszöbölik a felújítás során.
Fotó: Barabás Ákos
Mint megtudtuk, az utca felőli kerítést eredeti állapotába állítják vissza. A kivitelezést az udvarhelyi polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból finanszírozzák.
Hálaadó ünnepséget terveznek
Az építkezést mindenképp befejeznék szeptember 8-áig, mivel akkorra terveznek egy hálaadó ünnepséget, amelyen részt vesz Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere és Kató Béla református püspök is – tudatta Tőkés Zsolt. Egyébként idén van Baczkamadarasi Kis Gergely születésének 280. évfordulója, ezért az iskola belső udvarán lévő obeliszket is restaurálják.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
szóljon hozzá!