
Fotó: Pethő Melánia
A betervezet összeg ötszörösébe került a gyergyószentmiklósi művelődési ház körüli zöldövezet felújítása. A Figura Társaság által pályázati úton nyert összeg mellé a polgármsetrei hivatal és helyi vállakozók bőkezűen adományoztak, de olyan segítők is akadtak, akik anyagokkal, szolgáltatással vagy éppen kétkezi munkával járultak hozzá a város egyik szégyenfoltjának szebbé tételéhez.
2010. június 01., 15:492010. június 01., 15:49
Fotó: Pethő Melánia
A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány kiírásán elnyert 8000 lej mellé a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal és helyi vállalkozók nyújtottak anyagi segítséget az épület gondnokságát ellátó Figura Stúdió Színháznak, hogy a művelődési ház környékét feljavítsa. Az összefogás eredményeképpen a pályázati összeg ötszörösére növekedett, így a tervezett felújítás is kibővült.
A cserjék, bokrok, élősövények szebbé teszik a környezetet, de ahogy Béres László, a Figura Stúdió Színház igazgatója fogalmazott, a felújított zöldövezet, a kihelyezett padok akár egy oázis lehet a lakóknak, ami kellemes kikapcsolódási, tartózkodási helyet biztosít mindenki számára. Elmondható, hogy egy újabb lépés történt a város arculatának szebbé tételén, a lakók hozzáállásán múlik a sokak által támogatott befektetés épsége, szépsége.
Egy autóbalesethez és két tűzesethez riasztották szombatról vasárnapra virradó éjjel a Maros megyei tűzoltókat.
Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.