
Csíkkozmáson több helyszínen lesz útfelújítás jövőben
Fotó: Pinti Attila
Több helyszínen is útjavításra készülnek Csíkkozmás községben, erre az Anghel Saligny-kormányprogram nyújtotta támogatás adott lehetőséget. A munkálatokat jövőben kezdik el, jelenleg a tervezés és kivitelezés érdekében kiírt közbeszerzési eljárás zajlik.
2023. szeptember 30., 21:012023. szeptember 30., 21:01
Mint a legtöbb községben, Csíkkozmáson is viszonylag kevés utca maradt aszfaltburkolat nélkül, így ezek felújítása mellett olyan utakat is le lehet aszfaltozni, amelyekre a helybélieknek nagy szükségük van. A polgármesteri hivatal nemrég
a beruházásokhoz szükséges pénzt az infrastruktúra-fejlesztést célzó Anghel Saligny-program biztosítja.
Szántó László polgármester szerint azért osztották két csoportra a szükséges munkálatokat, mert az első szakaszban a községek számára garantált támogatási keretet nem akarták túllépni, kockáztatva ezzel az összes beruházás finanszírozását. Így két pályázatot nyújtottak be, amelyek nemcsak a még aszfaltozatlan községi utak korszerűsítését célozzák Kozmáson és Lázárfalván, hanem két olyan útszakaszt is felújítanak, amelyek fontosak a települések számára – tudtuk meg. Így
Utóbbi helyszínen jelentős mezőgazdasági tevékenység folyik, raktárak vannak, és így mentesíthetik Lázárfalvát az áthaladó teherforgalomtól – magyarázta a községvezető.
A most zajló közbeszerzési eljárás az ősz folyamán befejeződik, de utána még alá kell írni a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Ezért a munkálatok megkezdésére legkorábban jövő tavasszal lesz lehetőség.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Alexandru Rogobete volt egészségügyi miniszter szerint a kormány az állások befagyasztásával és az egészségügyi dolgozók jövedelmének csökkentésével az állam védelmének egyik legfontosabb pillérét, az egészségügyi rendszert gyengíti.
A volt miniszterelnök tusványosi beszéde iránt nem lankadt az érdeklődés az előző évekhez képest. A Fidesz elnökét rengetegen hallgatták a nagyszínpad előtti téren, kormánykritikus molinókat, üzeneteket is emelve a magasba.
A szovátai szabadtéri színpadon adja elő a Bekecs Táncszínház vasárnap a Táncolva öröklődik című előadását.
A svájci Plan-les-Ouates településtől kapott adományba egy tűzoltóautót Erdőszentgyörgy.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Tusnádfürdő nem változott, ez továbbra is az a hely, ahol a magyarok nem csak beszélnek a jövőről, de próbálják azt megérteni – jelentette ki tusványosi beszédében Orbán Viktor, aki pártja jövőbeni szerepéről beszélt.
A 35. Tusványos szombati napján Tőkés László a romániai magyarság fogyatkozásáról, az autonómia ügyéről, Márton Áron örökségéről és Orbán Viktor nemzetpolitikájáról beszélt, történelmi és aktuálpolitikai párhuzamokat is felvonultatva.
Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.
szóljon hozzá!