
A körforgalom sok fejtörést okozott az elmúlt években. Most könnyebb az áthaladás
Fotó: Gecse Noémi
Nem kell már kátyúktól, balesetveszélytől tartani Csíkszeredában a Villanytelep utca és a Brassói út kereszteződésénél épült körforgalomban. A korábban elmozduló kockakövek helyén aszfaltréteg van.
2018. augusztus 01., 09:032018. augusztus 01., 09:03
Nem csak javítás, átalakítás is történt a Villanytelep utca bejáratánál, ahol a Brassói úton haladó teherautók, kamionok, buszok miatt igen
A külső körívet, amelyet korábban homokágyra helyezett kockakövekkel burkoltak, a kövek pedig rendszeresen kifordultak a helyükből, most alapozás után leaszfaltozták, ezáltal stabilizálva az állapotát.
Maga a külső körív keskenyebb is lett, mint azelőtt volt, ezáltal könnyebbé vált a befordulás a déli irányból, a vasútállomás felől érkező gépjárművek, főként a kamionok számára. A helyszínen azt láttuk, hogy noha a külső körív peremét szegélykövek jelzik, ezek nem jelentenek akadályt a járművek számára, biztonságos áthaladást téve lehetővé.
Maradt még egy kérdés, amelyet egyik olvasónk is jelzett, ez pedig a körforgalomba való behajtást érinti mind a Brassói út, mind a Hargita utca irányából. Az úttest szélén elhelyezett, bazaltkockákból kialakított szegélyköveket a nagyobb autók kifelé nyomták el, azt is jelezve ezzel, hogy ez a két behajtó rész kissé szűk, és nem mindig tudnak a gépkocsivezetők kellő pontossággal kanyarodni. Kérdésünkre Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester azt mondta,
Hozzátette, ott a kialakítás megfelelő, a kanyart mindkét irányból be lehet venni, de nem minden sofőr teszi ezt megfelelően. Ezért is van tervben záróvonal festése az úttesten a szegélykövek mellé, hogy irányadó legyen a gépjárművezetők számára – tudtuk meg.
Fotó: Gecse Noémi
Az utca felújítását, és a körforgalom kialakítását 2014-ben kezdték el, és a következő évben fejezték be, átvétel előtt viszont már javítani kellett az utca megsüllyedt burkolatát. 2016-ban az utca és a körforgalom ismét javításra szorult, a kivitelező cég vezetője akkor azt mondta, még az építés előtt jelezték, hogy az a műszaki megoldás, ami a tervben szerepel, nem lesz jó ebben az esetben. a kockakövek homokágyra helyezése nem megfelelő. A javításokat a garanciaként visszatartott összegből végeztette el a polgármesteri hivatal, a kockakövek viszont továbbra is kifordultak a helyükről, és sáncok keletkeztek. Tavaly elmaradt az utca és a kereszteződés helyreállítása, mert a nyári útkarbantartással megbízott cég ezt nem vállalta. Idén várhatóan az úttesten keletkezett horpadásokat is eltüntetik.
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.
Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.
Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.
Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.
Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.
Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.
Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.
Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!