
Fotó: László Ildikó
A tervezettnél jobban haladtak az utcafelújítási munkálatok Szentegyháza nagyfalusi részén, hiszen van, ahol már az aszfaltozás is elkezdődhetett. Hamarosan teljesen befejeződik az ivó- és szennyvíz-, illetve a gázhálózat bővítése, korszerűsítése is.
2023. október 02., 19:032023. október 02., 19:03
Összesen 18 millió lejért pályázott sikeresen az Anghel Saligny-programban a szentegyházi önkormányzat, amelyből a település nagyfalusi részén lévő Hargita, Fenyő, Ady Endre, Bethlen Gábor, Dózsa György és Turista utcákat újíthatják fel. Abból is látszanak a kisváros vezetőségének törekvései, hogy Hargita megyében elsőként kötöttek finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériummal az említett programban, így tavaly év végén el is kezdődhetett az Ing Service, a Viadukt és az Andezit vállalatokra bízott munka kivitelezése.
Már nyár elején jelezte lapunknak Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere, hogy le kell álljanak az utcák felújításával, hiszen a projekt befejezését megelőzően bővíteni szeretnék az ivó- és szennyvízhálózatot, valamint korszerűsítenék a gázhálózatot.
Fotó: László Ildikó
A cél az, hogy ne kelljen majd feltörni az újonnan rendbe hozott utakat. A szolgáltatókkal folytatott egyeztetéseknek köszönhetően
Utóbbi esetben a Bethlen Gábor, valamint a Turista utcában kell még kicserélni néhány vezetéket – tudtuk meg az elöljárótól. Mindemellett az esővízelvezető-hálózat kialakítása is megtörtént.
A polgármester korábban úgy gondolta, hogy a vezetékek cseréje, valamint a hálózatok bővítésének esetleges elhúzódása miatt idén már nem lesz lehetőség az utcák rendbetételének folytatására, de szerencsére ez mégsem így történt. Jelenleg útalapozási és kövezési munkálatok zajlanak az érintett utcák többségében. Emellett a Hargita utcában például a térkövezett járda építése, továbbá az útszegélyek elhelyezése is folyamatban van.
– így Lőrincz Csaba, megjegyezve, hogy a projekt részeként öt hidat kiszélesítenek.
Fotó: László Ildikó
A leglátványosabban talán a Dózsa György utcában haladt a kivitelező, hiszen ott már leterítették az első réteg aszfaltot. Az elöljáró egyébként reméli, hogy az Ady Endre és a Hargita utcában is megtörténik ez év végéig.
A sáncokat részben lapos kőből alakítják ki, hiszen a település vezetősége számára fontos, hogy megmaradjon a település ezen részének tájba illő jellege. Azt is megtudtuk, hogy a kivitelezés során annyi töltésnek való földet távolítottak el a felújítás alatt álló utcákból, hogy abból négy mezei utat (3,5 kilométer hosszan) építhetnek.
Fotó: László Ildikó
„Kissé tartottunk attól, hogy a lakók türelmetlenek lesznek a kellemetlenséggel járó munkálatok miatt, de most azt látom, hogy a többség örül a fejlesztésnek. Köszönöm mindenkinek a megértését” – fejtette ki a városvezető. Hozzátette, az utcák felújítását jövő évben be kell fejezni.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
1 hozzászólás