Árvíz okozta károkat állítanak helyre Háromszéken

Kovászna megyében 13 helyszínen kell azonnal helyreállítani az árvíz okozta károkat, ezekre a megye 13,7 millió lejt kapott a kormány sürgősségi alapjából.

Bús Ildikó

2010. szeptember 13., 18:512010. szeptember 13., 18:51

2010. szeptember 14., 11:582010. szeptember 14., 11:58

Galéria

A pénzt felosztva utalták ki, első körben 10 millió, másodikban 3,7 millió lejt juttattak el a Râmnicu Vâlcea-i székhelyű Olt Vízügyi Igazgatósághoz, ezeket az összegeket Kovászna megyei munkálatokra kell költeni. Háromszéken 13 helyszínen van szükség azonnali beavatkozásra – tudtuk meg Kovács Ödöntől, a Kovászna Megyei Szakaszmérnökség igazgatójától, aki elmondta, ebből az összegből sikerül ezeket a sürgős munkálatokat elvégezni. „Ilyen méretű árvíz, mint az idei, utoljára a hetvenes években volt Háromszéken, most a sürgős munkálatokat sikerül elvégezni, de reméljük, és ígéretünk is van rá, hogy további kormánytámogatást kapunk árvízvédelemre, ugyanis ez olyan nagyságú összeg, amelyet a megye saját költségvetéséből nem tudna kigazdálkodni” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke.

A munkálatok folyamatáról Kovács Ödön is beszámolt, elmondása szerint jelenleg a Debren és Kovászna patakok medrének takarításán dolgoznak, de ezen a héten mind a 13 helyszínen megkezdődik a munka. Ugyanakkor – tette hozzá a szakember – a Debren patak esetében a medertakarítás mellett szabályozást is végeznek. Szintén mederszabályozásra kerül sor Bölönben a Nagybölönön, Katrosában a Kászon patakán, de a Lisznyó, Szacsva, Torja és Kormos patakokon is. „Emellett támfalat erősítünk Kovásznán a város központjában, gátmegerősítési munkálatokat végzünk Szentkatolnán a Fekete-ügyön és a Kormoson. 24 átereszt javítunk fel azok közül, amelyek hozzánk tartoznak. Ezeket a munkákat még idén be kell fejezni” – tájékoztatott Kovács Ödön. Kovászna megyében 1391 kilométer patak- és folyómedret, valamint 300 kilométer gátat tart karban a Kovászna Megyei Szakaszmérnökség. Az Olt menti gátak több mint fele Háromszéken található.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Világszínvonalú technológiával bővítik a lécfalvi hulladéklerakót

Kilenc évvel a megépítése után idén feltelik a lécfalvi hulladéklerakó egyes cellája. A másik két cellát egybeépítik, és egy újat is létrehoznak – utóbbi kivitelezéséhez korszerű technológiát fognak használni.

Világszínvonalú technológiával bővítik a lécfalvi hulladéklerakót
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Nyílt nap a szépmezői kutyamenhelyen

Bár a pillanatnyi időjárás nem ezt mutatja, beköszöntött a tavasz, ami sétálásra csábíthat bennünket. Aki ezt kutya társaságában szeretné megtenni, és nincs ilyen háziállata, annak a szépmezői kutyamenhely nyílt nap szervezésével siet a segítségére.

Nyílt nap a szépmezői kutyamenhelyen
Nyílt nap a szépmezői kutyamenhelyen
2026. április 10., péntek

Nyílt nap a szépmezői kutyamenhelyen

2026. április 10., péntek

Elhunyt Boér Imre úzvölgyi veterán

A nyugalmazott tanár, úzvölgyi veterán 101. életévében hunyt el. Boér Imrét a református egyház szertartása szerint helyezik örök nyugalomra április 12-én a baróti temetőben.

Elhunyt Boér Imre úzvölgyi veterán
Elhunyt Boér Imre úzvölgyi veterán
2026. április 10., péntek

Elhunyt Boér Imre úzvölgyi veterán

2026. április 09., csütörtök

Harmincnégy állással lesz kevesebb Kovászna Megye Tanácsánál

Jogszabályi változásokhoz és a gazdasági helyzethez igazodva folytatja az intézményrendszerének átalakítását a megyei önkormányzat. A csütörtöki ülésen a létszámkeret csökkentésről és szervezeti felépítésekről határoztak.

Harmincnégy állással lesz kevesebb Kovászna Megye Tanácsánál
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt

Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt
2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés