
Árus Zsolt számos panaszt megfogalmazott kisebbségi jogokat sértő ügyek kapcsán
Fotó: Gergely Imre
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács dolgozik ugyan, foglalkozik a különböző jogsértések kapcsán hozzájuk jutó panaszokkal, de az eredményessége igencsak alacsony – állapítja meg Árus Zsolt. Szerinte az intézménynél szándékosan lassítják, halogatják az ügyek kivizsgálását.
2018. március 13., 15:562018. március 13., 15:56
Tizenegy hónappal ezelőtt iktattatott egy panaszt Dan Tanasã ellen Árus Zsolt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál.
Árus azonban gyanítja, hogy az indok nem csak ez. Feltételezi, hogy az ügy a témája miatt van a halasztottak között. Ezért utánanézett az intézmény tavalyi tevékenységének.
Kért egy kimutatást az intézménynél 2017-ben iktatott ügyekről. Kiderült:
„Ebben a tempóban további 3 és fél évre van szükség ahhoz, hogy az összes 2017-ben iktatott panasszal végezzenek, miközben fel fog gyűlni további 2400 panasz, amelyek megoldásához 17 évre lesz szükség, s így tovább. Abszurd és elfogadhatatlan” – jelenti ki Árus Zsolt.
A tanács szervezési szabályzatában az áll, hogy iktatás után minden panaszt kiosztanak egy tagnak, ő felel a továbbiakban érte. A kapott adatok alapján Árus kimutatást készített, amiből kiderül,
Mert lehet ugyan, hogy valakinek bonyolultabb ügyek jutottak, és azért nem halad elég gyorsan, de az mindenképpen kérdéseket vet fel, ha valaki egy év alatt mindössze nyolc ügyet old meg.
Árus az intézményen belüli jobb szervezést és a munkafolyamatok felgyorsítását várná el. Ugyanakkor leszögezi, hogy
„A jelen áldatlan helyzet azt mutatja, hogy a diszkrimináció megelőzése és kezelése terén is csak a szavak szintjén mintaállam Románia, a gyakorlatban az állam valósággal bátorítja a diszkriminációt elkövetőket, hisz igen jó esélyük van arra, hogy a tetteik büntetlenül maradjanak, mert a diszkriminációellenes tanácsot lassan maga alá temeti és teljesen megbénítja a felhalmozódó panaszok sokasága” – jelenti ki Árus.
Dan Tanasă felháborodott
Érdekes fejlemény, hogy a jelek szerint éppen a napokban vette a kezébe az illetékes azt a panaszt, amit Árus Zsolt azért nyújtott be Dan Tanasă ellen, mert nem tett semmit azért, hogy a blogjára írt magyarellenes hozzászólásokat eltávolítsa, pedig erre törvény kötelezné.
Tanasă ugyanis Facebook-oldalán felháborodottan jelenti ki, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól kapott információi szerint őt a tanács meg akarja büntetni a hozzászólások miatt. Kiemeli, hogy az intézményt egy „Nagy-Magyarországról álmodozó” RMDSZ-tag vezeti. „A Nagy Egyesülés évében az RMDSZ, egy szervezet, amely Magyarország irányításával Románia ellen dolgozik, rosszat akar nekem tenni” – olvasható Tanasă bejegyzésében. „Jó kérdés az, hogy bár magát képes lesz-e hatékonyan megvédeni a diszkriminációellenes tanács. Illetve az is érdekes lehet, hogy mit lép a szintén megvádolt RMDSZ”– veti fel Árus Zsolt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
szóljon hozzá!