
Fotó: Bartos Lóránt
Példát mutattak bátorságból, hazaszeretetből és önfeláldozásból az utókor számára, s mi ebből kell építsük jövőnket – hangzott el Kézdivásárhelyen, az aradi tizenhárom vértanú kivégzésének szomorú évfordulóján tartott megemlékezésen. Az egykori Székely Katonanevelde előtti téren, a Hősök emlékművénél megtartott rendezvényre a városvezetés szervezésében került sor.
2010. október 06., 19:402010. október 06., 19:40
2010. október 07., 11:522010. október 07., 11:52
Fotó: Bartos Lóránt
A megmlékezésen jelen volt Bencsik János, az Orbán-kormány energiaügyi és otthonteremtési államtitkára, aki beszédében az önrendelkezés, az autonómia kérdésére is kitért, hiszen 1848–49-ben is az volt a cél, hogy az önrendelkezést, a minél szélesebb körű személyi és nemzeti szabadságot biztosítani lehessen a magyarság számára. Bencsiken kívül beszéd hangzott el Rácz Károly polgármester részéről, Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor üzenetét Nagy B. Tamás tolmácsolta, a Magyar Polgári Párt pedig vitéz Zs. Ambrus Ágnest bízta meg az ünnepi beszéd elmondásával. A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselőjének beszéde zárta a megemlékezést, melynek végén a székely és a magyar himnuszok csendültek fel, majd a kegyelet koszorúit is elhelyezték.
Emlékplakett a gyóntatópapnak
Az október hatodikai megemlékezés előtt a Nagy Mózes Elméleti Líceumban avattak plakettet az aradi 13 vértanú gyóntatópapjának, Sujánszky Eusztáknak. (Gyöngyös, 1811. ápr. 18. – Imreg, 1875. dec. 7.). A minorita paptanár Egerben tanult, Nagybányán, Lugoson, Kézdivásárhelyen, Nagyenyeden, Nyírbátorban és Aradon szolgált. 1849. okt. 5-én és 6-án vigasztalója és utolsó útra kísérője volt az aradi 13 vértanú közül a tíz római katolikus vallásúnak és az október 6-ára virradó éjjel katolizált Damjanich Jánosnak.
Fotó: Bartos Lóránt
A plakett Vetró B. András kézdivásárhelyi szobrászművész munkája, a Nagy Mózes Egyesület, a katolikus egyház és Sükösd Ede magánvállalkozónak köszönhetően készült el az udvarhelyi Lázár Imre harangöntő műhelyében. Romániában az első műalkotás, amely a vértanúk gyóntatópapjának állít emléket.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.