
Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök úgy véli, a Szövetségnek hangsúlyosabban kell képviselnie az autonómia ügyét.
2010. október 08., 09:452010. október 08., 09:45
2010. október 10., 19:212010. október 10., 19:21
Fotó: Both Ildikó
A város polgármestere, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki, meggyőződése, hogy az RMDSZ-nek hangsúlyosabban kell képviselnie az autonómia ügyét. „Újra kell gondolni az RMDSZ struktúráját, éspedig úgy, hogy ki kell alakítanunk egy székelyföldi struktúrát, melynek elsődleges feladata a székelyföldi ügyek és az autonómiával kapcsolatos kérdések kezelése lenne” – mondta az elnök.
Antal Árpád szerint az SZTK székelyföldi platformjának nincs akkora súlya és jelentősége, amilyet a régió egyébként kiérdemelne. Antal szerint továbbá a székelyföldi RMDSZ-nek saját elnöke kellene legyen, aki koordinálná a Szövetség tevékenységét a régióban.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.