
Antal Árpád szerint a kisvárosok sok szempontból lépéshátrányban vannak
Fotó: Vargyasi Levente
Idén nem érkeztek Európai Uniós pénzek, saját költségvetésből kellett fejleszteni a várost, állapította meg csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2017. december 28., 17:202017. december 28., 17:20
A Kovásznai megyeszékhely vezetője rámutatott, számításai szerint a jövő esztendő sem lesz könnyű pénzügyi szempontból, hiszen
Antal Árpád szerint, ennek ellenére idén is fontos beruházások valósultak meg, az év elején adták át az egymillió euróból felújított Művész mozit, ami a román színháznak is otthont ad.
Antal Árpád hangsúlyozta, Sepsiszentgyörgy kisváros, ezért az önkormányzatnak több olyan feladatot is fel kell vállalnia, melyek nagyvárosokban piaci alapon működnek. Például a mozi a szomszédos Brassóban plázákban, magántőkéből működik, míg Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat újíttatta fel, és működteti, fedezve a kismértékű veszteséget is. Az elöljáró megemlítette, hogy
Hangsúlyozta, büszke arra, hogy négy színházat finanszíroznak, hiszen a város költségvetéséből tartják fenn a Tamási Áron Színházat, a hozzá tartozó Cimborák Bábszínházat és az M Studio mozgásszínházat, de az önkormányzat fedezi az Andrei Muresanu Színház költségeit is.
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
Keddre virradóan lehet a leghidegebb ebben a téli szakaszban – nyilatkozta a Digi24 hírtévének Elena Mateescu, az Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója.
szóljon hozzá!