Antal Árpád a Bocsárdi-ügyről

Politikai hátszelű felvetések jelennek meg nap mint nap a Bocsárdi-ügy kapcsán, melyben az ellenfelek pajzsként tartják maguk előtt a színházigazgatót – fogalmazott Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester a több napja kirobbant botrányról. A polgármester megoldást is javasolt az ügyben.

Bús Ildikó

2010. június 08., 19:472010. június 08., 19:47

2010. június 08., 20:022010. június 08., 20:02

Galéria

A polgármester közleményben reagált a „támadásokra”, a kialakult áldatlan helyzetre a Tamási Áron Színház körül. A felmerült vádakra tényszerűen, részletesen válaszolt, kiemelve, hogy bár aláírta a CIVEK által kezdeményezett petíciót, az csak részleges információkat tartalmazott. Antal Árpád András kijelentette, sok jó szándékú sepsiszentgyörgyit tévesztett meg „az MPP lejárató kampánya, ám a valóságot is be kell mutatni”. „Az előző napokban leírtakkal és sugalltakkal ellentétben, igazán nagyra tartom Bocsárdi Lászlót, emberként és  művészként egyaránt. Szakmai sikere, megvalósításai valóban messze földön híressé tették a sepsiszentgyörgyi színházat és erre kultúrakedvelő emberként éppúgy, mint  polgármesterként büszke vagyok. Bocsárdi Lászlót olyan értékes embernek tartom, akinek jelenlétével több a városunk, akire a városnak szüksége van” – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy a polgármesternek és az önkormányzatnak kötelessége ésszerűen gazdálkodni a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokkal, főleg egy nehezebb időszakban.

Galéria
A városvezető számadatokkal is alátámasztotta a színház költségvetését, melyből kiderült, hogy a lakosság által befizetett adókból az elmúlt négy évben 106 milliárd régi lejt fordítottak a magyar színház fenntartására., vagyis a 2006–2009-es időszakban a város összes lakója által a terület, épület és jármű után fizetett helyi adónak 75,42 százalékát teszi ki a Tamási Áron Színháznak az önkormányzat által biztosított költségvetése.

A számadatok mellett a polgármester a bizottság összeállításáról és értékeléséről is szólt, melynek tagjait valóban ő nevezte ki, de a tanács ellenvetése nélkül. Továbbá, írja Antal, a bizottság tagjai sem úgy értékelték Bocsárdi Lászlót, ahogyan az a sajtóban napvilágot látott. A kiértékelésben való részvételre felkérték Bíró Bélát is, aki szakmailag felkészült, hozzáértő, és objektív értékítéletéhez nem fér kétség, de sajnos nem tudta vállalni a feladatot.

Galéria
Klárik Attilára (fotón) azért esett a városvezető választása, mert amellett, hogy  bölcsészkari doktorandus, művelődési és vallásügyi kormánytanácsosként részt vett a művelődési életet szabályozó törvények kidolgozási folyamatában is, de helyi tanácsosként, a művelődési bizottság tagjaként mélyebb rálátása volt az intézmény működésére.

Ezért nem állja meg a helyét mindaz ami a bizottságról jelent meg, hiszen szakembek alkották a zsűrit, fejtette ki Antal. Ugyanakkor olyan tag is volt, aki a maximális tíz ponttal értékelte Bocsárdi László tevékenységét, igaz művészi szempontból értékelte, és nem menedzseri minőségében osztályozta.

„Senki egy pillanatig nem kérdőjelezte meg Bocsárdi László szakmai tudását, sőt a továbbiakban is azt szeretném, ha a színház az általa fémjelzett művészi minőséget követné. Azonban a pénzügyi helyzet megköveteli azt, hogy a szakmai és a menedzseri kategóriát szétválasszuk. Bocsárdi László bármennyire sikeres is volt szakmai téren, menedzseri működése már sok kívánnivalót hagyott maga után” – áll a polgármesteri közleményben.

A színház és az önkormányzat együttműködéséről Antal Árpád András kifejtette, sosem várt el politikai lojalitást a színházigazgatótól, sőt elképzeléseit maximálisan támogatták. Ám az adófizetők pénzének felhasználása okán az lenne üdvösebb a polgármester szerint, ha a pénzügyi, jogi és adminisztratív problémákkal egy olyan személy foglalkozna, aki valóban ért ehhez, aki pályázati pénzeket szerez meg és sikeresen lobbizik állami forrásokért kulturális célokra.

•  Fotó: hamlet.ro Galéria

Fotó: hamlet.ro

„Örülök annak, hogy ma már a színház igazgatójának 6550 lejes fizetése lehet, illetve, hogy van olyan színész, akinek jövedelme meghaladja a 4000 lejt. Tény az is,  hogy a fizetés mellett egy-egy itthoni rendezésre további többszázmilliós javadalmazást vett fel a Tamási Áron Színház költségvetéséből” – közölte Antal. A városháza alkalmazottaival szemben sem tisztességes, hogy míg egy jogászuk 1500 lejt keres, a színháznál előfordulhatott az, hogy egy középfokú végzettséggel rendelkező alkalmazott fizetése elérte az 5400 lejt.

Érzelmi zsarolásnak nincs helye ebben az ügyben, a kultúra támogatása sem szűnik meg, hangsúlyozta Antal, azonban ami a színház pénzügyi vezetését illeti, szemléletváltásra van szükség, össze kell hangolni a művészeti és a menedzseri tevékenységet az optimálisabb és hatékonyabb működtetés érdekében. A város polgármestere elvárásait is összegezte, közleményében, melyek által jobb gazdái szeretnének lenni az intézménynek. A pontok között szerepel a fizetés nélküli szabadság más színházban vállalt munka esetében, a pénzügyi törvények szigorú betartása, a színházműhelyek állítsanak ki számlát, ha nem a színháznak dolgoznak.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Továbbá fontos, hogy a műhelyek költözzenek ki a város szívéből az önkormányzat által erre a célra berendezett, szépmezői ingatlanokba, több pályázatot nyújtson be a színház, az egy nézőre fordított költségnek legalább 20 százalékát biztosítsák saját bevételből, és mindenekelőtt legyen szakképzett és jól felkészült gazdasági vezetője a színháznak.

A polgármester azt is javasolni fogja, hogy egy, az önkormányzati testület által kijelölt bizottság értékelje újra Bocsárdi  László menedzseri tevékenységét. Ennek egy-egy tagját az UNITER, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, valamint az önkormányzati testület jelöli majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
2026. augusztus 10., hétfő

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön

Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Prostitúciós ügyben vettek őrizetbe két férfit Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés